A kommunista rendszer levitézlett ugyan, de valamilyen módon ma is hatalmon lévő pribékjei igyekeznek elfeledtetni a terrort, bezártságot, kiszolgáltatottságot, s nincstelenséget, míg az áldozatok próbálják elfelejteni azt.
„A diktatúrák létét a félelem biztosítja, így a hírhedt kommunista titkosrendőrség, a Securitate is ezt a félelmet volt hivatott elültetni és fenntartani a lakosság körében. Ennek egyik módozata a szándékosan gerjesztett bizonytalanság volt, hiszen a sokszor minden logikát nélkülöző letartóztatások következtében senki sem érezhette magát biztonságban. Az újonnan létrehozott erőszakszervezetek terrorja pedig csak fokozta ezt a légkört, mert a söpredékből verbuvált állomány kegyetlenkedései nem ismertek határt, embertelen intézkedéseik nyomán mindenki rettegett.
Az utóbbi huszonöt évben született korosztály csak nagyon halvány ismeretekkel rendelkezik a kommunizmusról, ezért nekünk, akik megszenvedtük »áldásait«, kötelességünk feltárni és leírni eme sötét korszak történéseit úgy, ahogy átéltük és megéltük azokat, hogy utódaink is tudjanak róla. E rendszer levitézlett ugyan, de valamilyen módon ma is hatalmon lévő pribékjei igyekeznek elfeledtetni a terrort, bezártságot, kiszolgáltatottságot, s nincstelenséget, míg az áldozatok próbálják elfelejteni azt. És éppen ez okozza a mi tragédiánkat, mert a visszásságokat és a belőlük fakadó gondokat csak a történtekkel való szembesülés után lehet felszámolni. Hiszen egy emberibb világ megteremtése csak küzdelem árán, múltunk ismeretének birtokában, a már egyszer elkövetett hibák és bűnök kiküszöbölésével lehetséges."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.