// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza
Elek György Elek György

A visszasírás tiltása

// HIRDETÉS

Senki nem akarja visszasírni a Ceauşescu-korszakot, de azt sem lehet elfogadni, hogy Ceauşescu emberei, akik a népirtást valóban elvégezték, még mindig ott ülnek a parlamentben, kezükben van a gazdaság, azaz még mindig irányítanak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Elek György
2015. augusztus 06., 08:37

„A népirtással kapcsolatosan megkérdőjelezhető, hogy mindazért, ami abban az időszakban történt, csupán a Ceauşescu-házaspár volt-e a felelős. Megoldódott-e a probléma azzal, hogy őket úgy végezték ki, hogy lehetőségük sem volt a védekezésre? Ma egy bírósági per évekig is elhúzódik, ameddig az utolsó tanút is kihallgatják, a Ceauşescu-per viszont rövid idő alatt, tanúk meghallgatása nélkül folyt le. Rajtuk kívül nem igazán ítéltek el senkit. Ha viszont valóban csak ők ketten felelősek mindenért, akkor meglehet a véleménye a kívülállónak arról a jóval több mint húszmillióról, akikkel két ember évtizedeken át megtehette azt, amit megtett.

Ha nem ketten tették, miért nem derült ki máig sem, hogy kik voltak a társaik? Számtalan embert befeketítettek azzal, hogy nyilvánosságra hozták a szekuritátéval való együttműködésüket igazoló aktákat, de nem került nyilvánosságra egyetlen olyan akta sem, ami azt bizonyítaná, hogy kinek jelentettek ezek a »besúgók«, kik fizették őket. Senki nem akarja visszasírni a Ceauşescu-korszakot, de azt sem lehet elfogadni, hogy Ceauşescu emberei, akik a népirtást valóban elvégezték, még mindig ott ülnek a parlamentben, kezükben van a gazdaság, azaz még mindig irányítanak.

Németországban a második világháború után Hitlernek nagyon sok emberét ítélték el, ez meglátszott a későbbieken, és rövid idő alatt sikerült a németeknek oda fejlődniük, hogy nincs nemzeti, vallási vagy egyéb fajta gyűlölet náluk. A Ceauşescu-korszak visszasírását nem megtiltani kell, hanem egy jobb korszakot kell teremteni."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda