Csodát nem várhatunk az RMDSZ autonómia tervezetétől, viszont higgadt, józan és bölcs közéleti vitát annál inkább.
„Azt is előre látni, hogy amennyiben alkotmánymódosítás nélkül szeretnének biztosítani legalább morzsányi esélyt a dokumentumnak, akkor csak a helyi közigazgatási törvény ma is érvényes, a települések társulását lehetővé tevő előírásaiba kapaszkodhatnak, illetve az országnak abban a területi – régiós – átszervezésében bízhatnak, amelybe már néhányszor beletörött a román pártok bicskája, és gyorsan le is vették a napirendről. Ha viszont az alkotmánymódosítás, például a sokat említett nemzetállami kitétel megváltoztatása a cél, akkor a várható eredmények tekintetében aligha lehetünk derűlátóak, teljesen függetlenül attól, hogyan alakul a kormánykoalíció sorsa a luxemburgi bíróság előtti „felperes is vagyok, alperes is vagyok” Minority Safepack ügyben. Azaz csodát nem várhatunk az RMDSZ autonómia tervezetétől, viszont higgadt, józan és bölcs közéleti vitát annál inkább. Nem ugrabugrálni kell, mint az SZNT teszi, hogy ajaj, ez már nem a dr. Csapó opusza és nem is kell minden vesszőt és pontot elítélni, amint az EMNP szójárása, ha az írásjelek az RMDSZ-től származnak, hanem mindenekelőtt érvényesíthető gyakorlati szempontok alapján kell mérlegelni a használatos fogalomrendszereket, az összefüggéseket, az elfogadtatás és a kivitelezés esélyeit. A kollektív bölcsességre pedig úgy van szükség, hogy a vita során felmerülő javaslatokat rendszerezzék és be is építsék a tervezetbe, még akkor is, ha azok helyenként ellentmondanak a megfogalmazók eredeti szándékainak."
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
A manele jött, szólt és győzött, pontosabban letarolt mindent, amit a tömegszórakozás szintjén letarolhatott. Ehhez valahogy viszonyulni kell. De nem mindegy, miképpen.