A nép, a víz, a rend, a kultúra és a halál, avagy miért akkora katasztrófa a tengerparti nyaralás?

Leesett állal olvastam a pénteki híreket, melyek közt vezető helyet foglalt el a román miniszterelnök, Marcel Ciolacu úr üzenete. Miért kellene ezen csodálkozni, kérdezheti akárki. Hát azért, mert nem az EU-nak, sem a NATO-nak, nem is Joe Bidennek vagy Vlagyimir Putyinnak üzent Ciolacu úr.

Hanem a tengerparti csendőröknek, rendőröknek.

Hogyaszongya: felszólítja a karhatalmat, járjanak el bátran, szigorúan az úgynevezett bombardierekkel (értsd, bajkeverők) szemben, akik csinálják a cirkuszt a román tengerparton. Mert hogy itt a hétvége és hát tele lesz a román föveny nyaralókkal. És ugye, az emberek törvényt és rendet akarnak. Hogy miért tartotta szükségesnek a miniszterelnök az üzenetet? Az elmúlt időben tragikus, botrányos, továbbá abszurd és groteszk eseménye sora követte egymást a hazai tengerparton. Egyrészt, legalább hat emberről tudunk, akik a héten belefulladtak a tengerbe. Ide kapcsolódik, hogy a bősz nyaralók gyakorlatilag összecsaptak az ő életükre vigyázni kívánó parti mentőkkel. Aztán az is, hogy egy esetben az említett bombardierek összeverekedtek egymással, majd a helyszínre érkező karhatalommal is. És olyan abszurd eset is előfordult, hogy egy hölgy járókerettel próbált bemenni az erősen hullámzó tengerbe, és miután felborult, nem igazán kívánta, hogy a parti mentők segédkezzenek neki. Na és akkor térjünk vissza picit a miniszterelnök egyik mondatára. Erre:

Az emberek törvényt és rendet akarnak.

Minden bizonnyal így van, csak épp léteznek árnyalatok. Sommásra véve a szót, két típusú embert különböztetnék meg a fenti mondat értelmezésekor. Az egyik kategória a bombardiereké (tudják, azok, akik néha a nagy dzsippel behajtanak a tengerbe). Ők is törvényt és rendet szeretnének, persze. Csak épp azt a törvényt és rendet, amit ők szabnak meg. És ha történetesen jön valaki, aki más rendről beszél, azt szájon verik. A másik típusú ember, nos, hát nézzünk szembe magunkkal és valljuk be: időnként mi is ehhez a népes csoporthoz tartozunk. Mert igaz, hogy az esetek 99,99 százalékában tiszteletben tartjuk a törvényeket, szabályokat, a rendet. De ki az, aki elmondhatja magáról, hogy mindig, mindenütt szabályszerűen jár el? Ki az, akiben bár gondolatban fel ne merült volna a szabályszegés? Szerintem ez hozzátartozik az emberi természethez. Tehát: igen, kell nekünk a törvény és a rend, de csak akkor teljes mértékben, ha másról van szó. Mi néha áthajthatunk a tiloson, besétálhatunk a tengerbe, ha leng a piros viharzászló, amely épp a besétálást tiltja stb… a sor nagyon hosszú. A fentieken kívül, a hazai nyaralók tengerhez (és egyáltalán, a vízhez) való furcsa viszonyulásának van még legalább két oka.

Az egyik a fürdőkultúra hiánya. Pontosabban poszt-trianoni halála.

Ugye, a polgári fürdőkultúrát nálunkfele az Osztrák-Magyar Monarchiához szokás kapcsolni. Teljesen jogosan. Hiszen a Monarchiában épült ki és robbant be a polgári köztudatba például Herkulesfürdő (Erzsébet királynő és a fürdőtelep építői) vagy Menyháza (lásd Wenckheim Frigyes és társai). De lehetne hosszan sorolni a fürdőhelyeket, Félixfürdőtől Tusnádfürdőig, szerte a Monarchiában. A fürdők civilizációs, épített környezeti, társadalmi, kulturális funkciókat is betöltöttek (többek között). Szóval, a polgárok megtanulták, hogyan kell kulturáltan fürdőzni. És akkor: mi a helyzet ma Herkulesfürdőn? Menyházán? Az enyészet, az a helyzet. Ez a kultúra meghalt. Legalábbis egyelőre. Jó, lehet mondani, hogy na de Félixfürdő. A határ menti pozíciók helyzetelőnyt jelentenek, de hol tartana Félixfürdő, ha nem halt volna meg egy jó időre a fürdőkultúra?

A másik ok pedig a vízhez magához való viszony csökevényes volta.

Vannak olyan helyek ezen a bolygón, ahol az iskolákhoz uszoda is tartozik. Ahol a gyermekek zsenge koruktól kezdve ismerkedhetnek a vízzel, megtanulhatják, mire kell figyelni, mi veszélyes, mi nem. Persze, sok iskola felveszi a kapcsolatot a helyi uszodákkal, és a gyerekek járhatnak úszótanfolyamra. Ez már valami. De hogy mennyire járnak, mennyire hatékony, nos, azt a saját gyerekeimen lemértem. Nem túlságosan. És akkor: a nyaraló turisták nagy részének fogalma sincs arról, hogyan viszonyuljon a történetesen nem tükörsima tengerhez. Mert hát nem mindig a képeslapokról lép le a nagy víz. És innen nem csodálkozom (bár rendesen elborzaszt) a sok fulladásos haláleseten. És bizonyos fokig azon sem csodálkozom, hogy a nyaralók összeverekedtek az őket védeni igyekvő parti mentőkkel. A jelenlegi (nem túl rózsás) anyagi helyzetben el tudom képzelni, hogy sokan egy éven át kuporgatták a pénzt a tengerparti nyaralásra… és akkor jön pár fickó, nap nap után, aki megtiltja (!) nekik, hogy nyaraljanak?! És innen jönnek a tragédiák, paradox helyzetek. Akinek nincs fürdőkultúrája, vízkultúrája, nem érti, mekkora veszély van. És még csak nem is hibás érte. Mit lehetne tenni? Hát, például: ahelyett, hogy a karhatalomnak üzengetne, Ciolacu úr nekiülhetne fürdőket tataroztatni, iskolai uszodákat építtetni. Hogy ha van víz, legyen kultúra is hozzá.