// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita
Demeter J. Ildikó Demeter J. Ildikó

A múlt árnyai Ponta mögött

// HIRDETÉS

Legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 25 évvel a kommunizmus bukása után nem a jóléti demokrácia áldásainak örvendezhetünk, hanem a rossz emlékű rendszer visszatérése miatt kell aggódnunk.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demeter J. Ildikó
2014. szeptember 24., 06:50

„Pedig jelenleg minden jel arra mutat, hogy az egypárti vezetés felé haladunk, és cseppet sem megnyugtató, hogy éppen az utódpártról van szó, amelyben még mindig szép számmal akadnak olyan aktív politikusok, akik a nyolcvanas években kerültek fel a magas polcra, és azóta is meghatározó alakjai a romániai közéletnek. Valószínűleg főként rajtuk múlott, hogy ma sem áll ott az ország, ahol egy valódi rendszerváltás után állhatna, ha irányítói komolyan veszik magukat és feladataikat.
Nem ezt tették, és ennek »köszönhetjük« Marosvásárhely fekete márciusát, a szintén máig kivizsgálatlan júniusi bányászjárásokat, a tisztázatlan földügyeket, az ipar kiárusítását és összeomlását, az erdők kiirtását, az elkobzott vagyonok szétrablását és a visszaszolgáltatási perek tízezreit, az orvoshiányt, a tanulás elértéktelenedését, a fiatalok kivándorlását. Még egy valamirevaló közlekedési hálózatunk sincs, közútjaink és vasúti szállítási körülményeink több évtizedes elmaradottságot mutatnak. Természeti adottságainkat tekintve Európa éléskamrája lehetnénk, és élelmiszert importálunk, itt a legmagasabb az írástudatlanság, és nincs, miből betűvetést oktatni. A munkaképes lakosság fele feketén dolgozik, százezrek hagyják az államra gyermekeiket, bárhová tekintünk, mindenütt megoldatlan gondokba ütközünk. Csak a korrupció virágzik, dacára az egyre sűrűbben hulló fejeknek."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda