És hogy most valóban eljön-e a jól végzett munka Romániája, természetesen messze túl ezen a szlogenen? Enyhén szólva kétséges. De mindenképp egy esély ez.
„Nagy az öröm most a lakosság többségénél. Talán túlságosan is nagy. Olyan nagy, mintha nem is Romániában lennénk. Elfelejtjük egy-egy pillanatra, hogy márpedig ott vagyunk. Persze nem mintha nem lenne ok némi derűlátásra amiatt, hogy a lassan már mindent leuraló PSD helyett győzött »a jól végzett munka Romániája«. Itt azonban már feltehetjük a kérdést: valójában a milyen micsoda micsodája is győzött? Továbbá: mire lesz elég ez a győzelem, tehát igazából teljes győzelem-e? Romániát elnézve ugyanis nehezen fér össze vele az, hogy »munka«, az pedig egyenesen utópisztikusnak hat, hogy ráadásul még »jól végzett« is. Vagy ha mindkettő igaz, akkor az meg nem lehet Románia.
Hogy ezek nemcsak általánosságok, hanem nagyon is konkrét tények, azt mutatja, hogy mennyire nehéz most előrehaladásba kezdeni. Iohannis győzelmével ugyanis új helyzet állt elő: a kormányzó PSD és szövetséges pártjai most még uralják a kabinetet és a parlamentet is, foggal-körömmel ragaszkodnak is ahhoz, hogy minél többet megtartsanak a hatalomból – közben viszont szövetségeseik már ingadoznak, mérlegelnek, hogy átálljanak-e, magát a Iohannist támogató két párt, a PDL és a PNL pedig már próbálkozik is a hatalomváltással. (...)
Nos, mindkét párt bemutatta már, hogy nem a jól végzett munka Romániáját tartják megvalósítandónak – hanem ugyanúgy gazdasági vállalkozások lényegében, és ugyanúgy oligarchák mentén állnak össze, mint a PSD. Csak a most győztes oldal pártjai kisebbek, tehát behálózni sem tudták olyan mértékben az országot, mint Pontáék.
És épp ennek köszönheti győzelmét most ez az oldal. Iohannis váratlan és nagymérvű diadala ugyanis nem a PNL és a PDL támogatásának szól, hanem óriási többségben protest-voksokról beszélhetünk. A lakosság tehát a PSD ellen szavazott, ez okozta a földindulást: a PSD-s Ponta ellenjelöltje egy néma hal is lehetett volna, és valószínűleg egy kis stratégiával, kampánytanácsadókkal és manőverekkel az is győzött volna. Ez nem Iohannisékat degradálja, egyáltalán. Hanem azt mutatja, mennyire elege volt a lakosságnak a PSD-ből. Amely ráadásul a kampány során is arroganciát mutatott, megszegve a korteshadjáratok ama alapszabályát is, hogy ne dühítsd fel a kevésbé tehetős társadalmi rétegeket.
És hogy most valóban eljön-e a jól végzett munka Romániája, természetesen messze túl ezen a szlogenen? Enyhén szólva kétséges. De mindenképp egy esély ez. Persze Románia el szokta játszani az esélyeit. Ám legalább van egy újabb – ami Ponta megválasztása esetén nem adódott volna, sőt, még stagnálás helyett is lefelé vitt volna mindannyiunkat.”
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.