Most, hogy vége, talán nem ünneprontó kimondani: kevés dolog áll távolabb az erdélyi magyar néplélektől, mint a Valentin-nap.
„Mi érzéseinkben – ha sikerül megfogalmaznunk azokat – valahogyan magasztosak vagyunk, a lélek belső útjai, ha előbukkannak olykor, magashegyiek: nehezen elérhetők, megfoghatók és járhatók, gyakran mi sem ismerjük őket, zihálva kapkodunk levegő után, ha rajtuk haladnunk kell. És talán épp a csacska bohóság hiánya az, amiben kevesebb a mi szerelmünk a könnyen valentinozók szerelménél. Ők tudnak önfeledten belehuppanni a rózsaszín és hirtelenpiros habokba, nem átallanak víg csókokban nyilvánosan összeforrni, plüssmacik között szépelegnek szerelmesen, de szerelemtelenül is akár.
Eközben közülünk sokan leginkább a pályaszélről figyelnek, és ha bele is rángatják őket a játékba, türelmetlenül várják annak a végét, mert számukra az egész nevetséges, kényszerű, kényelmetlen. A felnőtt erdélyi magyarok nem kis hányada a falvédőn összeforró galambok képe mellett megannyi elfojtást hordoz magában: gyakran alkohol- és anyagi gondokkal küzdő szülők vergődését, fásult szeretetlenségét, testi fenyítéseit, a társadalom rideg elvárásrendszerét, érzelmei, érzései elbagatellizálását, akár nevetség tárgyává tételét, szexualitása tabuként vagy egyenesen tiltásként kezelését. A felnőtt erdélyi magyarok nem kis hányadát inkább csak ellátták és szabályokhoz alakították, mintsem odafordulva, tényleges figyelemmel és melegséggel nevelték. Gyakran összeugrik a gyomor, izzad és remeg a kéz, nehezen formálódnak a félmondatok, végtelenre nyúlnak a csöndek, ha az érzéseket ki kell fejezni. És itt ne feltétlenül a szerelemre gondoljunk.
Mert a szerelem, az szerencsére olyan, hogy szinte magától is kifejeződik, ha eljő az idő (ami utána jön, azt gyakrabban kísérik a csöndek), és van rá befogadókészség. Abban, hogy szeret, de nem tudja kimutatni, mifelénk sem hihetünk, pedig sokszor milyen jó mentség volna. Mert ha szeret, azt érezzük, tudjuk nőként és férfiként is: akkor úgy villan a szem, úgy húzódik mosolyra a száj, úgy érződik a figyelem, a felénk fordulás, hogy feloldódni, ragyogni és egyedivé lényegülni tudunk benne. Csak éppen a mi szerelmünk valahogy egy kicsit más. Nem Valentin-napi.”
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.