A verseny egészséges, de amikor közös a cél, össze kell fogni. Nem lehet párhuzamos autonómiatervezeteket lobogtatni, a közös munka elengedhetetlen, ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek. Mert Bukarestnek addig jó, amíg mi sem tudjuk, mit akarunk.
„Lankadt a lelkesedés, elszállt az eufória, az érdekvédelmi szervezet pedig szép lassan átalakult vérprofi párttá. Hogy ez-e az oka annak, hogy egyre többen távolodtak el a politikától, nehéz lenne megmondani. Tény viszont, hogy a kilencvenes évek elején tapasztalt lelkesedés egyre apadt, egyre nagyobb tömegek maradtak távol az urnáktól, bármilyen megmérettetésről is legyen szó.
A belső konfliktusok is mélyültek ugyanakkor az RMDSZ-ben. Ebben a helyzetben elkerülhetetlen volt egy új alakulat megalapítása. Előbb egy civil szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács jött létre, majd megalakult a Magyar Polgári Párt. Aztán amikor az sem működött úgy, ahogy sokan szerették volna, megalakult az EMNT által támogatott Erdélyi Magyar Néppárt. A versenyhelyzet viszont nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, az emberek ugyanúgy nem kívántak élni szavazati jogukkal.
Ebből a helyzetből kellene felrázni a tömegeket. Receptünk ugyan nincs rá, de egy biztos, acsarkodással nem fog menni. A verseny egészséges, de amikor közös a cél, össze kell fogni. Nem lehet párhuzamos autonómiatervezeteket lobogtatni, a közös munka elengedhetetlen, ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek. Mert Bukarestnek addig jó, amíg mi sem tudjuk, mit akarunk.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács stratégiai partnersége jó kezdés, ezt kellene továbbfejleszteni. Megoldás lehet például az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívása, amelynek keretében össze lehetne vetni a különböző tervezeteket, s meg lehetne alakítani egy munkacsoportot, amelynek feladata lenne egy mindenki által felvállalt törvényjavaslat mielőbbi kidolgozása. A neheze ugyanis csak ezután kezdődik."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.