// 2025. május 9., péntek // Gergely
Ágoston Hugó Ágoston Hugó

25 év – mit láttunk előre?

// HIRDETÉS

Fel kellett ismernünk, politikailag tudatosítanunk kellett (az RMDSZ vezetői jóideje hangsúlyozzák): a demokrácia vívmányai, köztük a romániai magyarság RMDSZ révén elért eredményei nem visszafordíthatatlanok!

(Külön)Vélemény

Szerző: Ágoston Hugó
2015. február 02., 08:17

„Mit tudtunk tehát előre huszonöt évvel ezelőtt? Elsősorban azt, hogy az RMDSZ-nek nem bravúrokra (mert azokra ritkán lesz lehetősége), hanem kitartó munkára, ehhez pedig egységre és szüntelen tanulásra van szüksége, csak úgy lehet hatékony. Végül még nehezebb lett, mint gondoltuk – de vannak kétségtelen eredmények, amelyek az RMDSZ nélkül nem lettek volna lehetségesek.

Nem annyira tudtuk, mint inkább reméltük, hogy az RMDSZ ellen irányuló szélsőségesség visszaszorul, és – akarva, akaratlanul – a román politikai közélet és elit őt fogadja el partnernek, tárgyalófélnek, egyenrangúnak. Ez a reményünk nagy vonalakban bevált. Az RMDSZ tagjainak mind a parlamentben, mind kormányon jó (volt) a megítélésük, odafigyelnek a szavukra. Szintén történelmi jelentőségű tény, hogy Romániának – még mielőtt kisebbségi államelnöke lett volna – több kormányban miniszterelnök-helyettesei voltak.

Tudtuk, hogy a kemény harc ellenére lesznek kudarcaink is – nem teljesült törekvéseinket lehetne sorolni. Feltétlenül pontosan fel kellene mérni okaikat, hogy tanulhassunk a saját tehetetlenségünkből, hibáinkból.

Két dologra nem gondolhattunk, és ezek ma minden egyébnél nyomasztóbbak. Az egyik az, hogy fel kellett ismernünk, politikailag tudatosítanunk kellett (az RMDSZ vezetői jóideje hangsúlyozzák): a demokrácia vívmányai, köztük a romániai magyarság RMDSZ révén elért eredményei nem visszafordíthatatlanok! Ez a helyzet csakis annak tudatosítása alapján kezelhető, hogy a demokrácia és a jogállamiság érvényesüléséért olyan esetekben is kiállunk, amikor nem a mi külön érdekeinkről van szó, nem csupán a mi jogaink sérülnének, velünk történne igazságtalanság.

A másik az a borzalom, mintegy igazolásaként az előző tételnek, amit a Nagy Zsolt és Markó Attila meghurcoltatása jelent. Gondoljunk bele minden részletébe, minden lehetséges következményébe nemzeti közösségünk sorsát illetően!

Azt feltétlenül előre kellett látnunk, hogy a romániai magyarság ereje a pillanatig sem lazuló szolidaritásban van és lesz. Meddig bízhatunk benne?"

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban
Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat
Székelyhon

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat

A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.

// még több főtér.ro
Szavazzrám! Szavazzrám! Szavazzrám!
2025. április 29., kedd

Szavazzrám! Szavazzrám! Szavazzrám!

„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”

2025. április 23., szerda

Történetek a kereszt alól

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Történetek a kereszt alól
2025. április 23., szerda

Történetek a kereszt alól

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Kihal az erdő – tizennyolcadik erdélyi történet a jövőből
2025. április 17., csütörtök

Kihal az erdő – tizennyolcadik erdélyi történet a jövőből

„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”