// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Zseniális: a patikákban a szakhatóság tiltja az antigén gyorstesztek forgalmazását, de interneten bárki megvásárolhatja őket

// HIRDETÉS

Mert ilyenek a romániai törvények.

Újabb felemás helyzet állt elő a romániai jogrendszer hiányosságai miatt: miközben a Gyógyszerek és Orvosi Eszközök Országos Ügynöksége a hatályos törvényekre hivatkozva határozottan megtiltotta, hogy a gyógyszertárakban forgalmazzák a koronavírus-fertőzés kimutatására szolgáló antigén gyorsteszteket, mivel azokat kizárólag szakképzett egészségügyi személyzet alkalmazhatja, az interneten továbbra is bárki hozzájuk juthat.

A szakhatóság közleményben tudatta, hogy a hatályos törvények értelmében a gyorsteszteket csakis az egészségügyi intézmények számára forgalmazhatják.

Ami rendben is van – viszont a közleményben arra is kitérnek, hogy a tesztek internetes forgalmazását nem tilthatják meg.

Az ok: a hatályos törvények erre nem térnek ki, így aztán nincs rá jogalap.

Vagyis ha valaki úgy döntene, hogy saját hatáskörben tesztelné le magát, még kényelmesebb helyzetben is van: elég otthon, a számítógép előtt megrendelnie azt, és várnia a futárt.

Igaz, a hatóság legalább ajánlásokat megfogalmazott, hogy megpróbálja ennek elejét venni.

Eszerint azt javasolják a tesztek forgalmazóinak, hogy csakis a Kizárólag szakképzett egészségügyi személyzet használatára szolgáló termék megjegyzéssel árulják őket.

Esetleg bizonyosodjanak meg arról, hogy a vásárló valóban valamilyen egészségügyi intézmény – ellenkező esetben megtévesztés miatt felelősségre vonhatók.

Azért kíváncsiak lennénk, hányan fogadják meg a baráti ajánlást.

De mi is az az antigénteszt?

Az antigén gyorsteszt a vírus S-proteinjét mutatja ki. Olcsóbb vizsgálati módszer a PCR-nél, de alacsonyabb érzékenységű. Ezért egy negatív eredmény esetén a megerősítéséhez szükséges az RT-PCR vizsgálat.

A mintavétel az orr-vagy szájgaratüregből történik, a vizsgálat ideje kb. 15 perc.

Képes gyorsan igazolni a vírus jelenlétét, ezért elsősorban ott alkalmazható, ahol sok a megbetegedés és a pozitív eredmények száma várhatóan magas lesz, illetve minél hamarabb meg kell oldani a fertőzöttek elkülönítését.

A gyorsteszt leolvasását egy speciális leolvasó eszköz (fluorescens reader) segíti.

Ugyanakkor a mintavétel speciális mintavételi eszközt és szaktudást igényel, kellően képzett és gyakorlott személy végezheti azt védőfelszerelésben.

Az értékeléshez is szükséges a laboratóriumi háttér.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro