// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Wass Albert utcát akarnak Baróton

// HIRDETÉS

A kezdeményező a HVIM, amely szerint szó sincs arról, hogy az író háborús bűnös lett volna.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) baróti szervezete Wass Albertről nevezne el utcát az erdővidéki városban. Úgy vélik, az író kiállása az erdélyi magyarságért példamutató, emlékét őrizni kell. Hogy kezdeményezésük a helyi képviselő-testület elé kerüljön, aláírásgyűjtésbe kezdtek.

A HVIM-esek a polgármesteri hivataltól engedélyt kértek, hogy kis standot állíthassanak fel a városban, ahol aláírásokat gyűjthetnek, népszerűsíthetik célkitűzésüket, illetve válaszolhatnak az érdeklődők kérdéseire. A gyűjtéssel nem sietnek: nem az a cél, hogy az utcanévadás kérdését lehető leghamarabb tűzze napirendre a tanács, hanem hogy a barótiak minél többet megtudjanak Wass Albert¬ről.

„Ahhoz, hogy a tanács tárgyal¬jon kezdeményezésünkről, a város szavazati joggal rendelkező polgárainak legalább öt százaléka alá kell hogy írja. Ez kevesebb mint ötszáz kézjegyet jelent, amit egy-két nap alatt megszerezhetnénk, ám mi ennek többszörösét akarjuk, s azt, hogy minél többen olvassák Wass Albertet. El akarjuk mondani, hogy ő nem az az ember, akit a hatalom megpróbál vállalhatatlannak beállítani; nem követett el háborús bűnöket, egyedüli »bűne« mindössze annyi, hogy szerette népét. Jobb megismertetése érdekében levetítettük nemrég a református templomban a róla szóló portréfilmet is” – mondta a HVIM helyi vezetője, Bogyor Balázs.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro