Az állítólagos orosz hackertámadásokra hivatkoznak.
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön új szankciók bevezetését jelentette be Oroszországgal szemben az állítólagos hackertámadások miatt, ezen kívül 35 orosz diplomatát kiutasítottak az Egyesült Államokból.
A büntető intézkedésekről szóló rendeletet a tisztségéből januárban távozó, jelenleg Honoluluban tartózkodó Barack Obama hivatalban lévő elnök írta alá.
Értesülések szerint az érintett diplomatáknak 72 két órát adtak az ország elhagyására. Az amerikai hatóságok ugyanis azzal gyanúsítják őket, hogy „diplomáciai státusukkal ellentétes” tevékenységet folytattak amerikai területen.
Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek elmondta: két, orosz kézben lévő épületet is bezárattak Washingtonban és San Franciscóban, e létesítményekben ugyanis az amerikai hatóságok szerint hírszerzési tevékenységet folytattak. Helyi idő szerint péntek déltől minden orosz tisztségviselőnek megtiltják a szóban forgó épületekbe való bejutást – tette hozzá.
A kiutasítás hivatalos indoka mindenesetre az, hogy Washington ily módon kíván válaszolni Oroszországnak a Moszkvában tartózkodó amerikai diplomaták ellen indított „zaklatási kampányára” – mondta az illetékes. Obama az állította, hogy
az év során az orosz biztonsági szolgálatok, illetve a rendőrség részéről.
Az amerikai kormányzat ugyanezen a napon az amerikai választásokkal kapcsolatos állítólagos orosz hackertámadások miatt szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az amerikai kormányzat szerint ugyanis a hackertámadásoknak az volt a célja, hogy befolyásolják az elnökválasztások kimenetelét. Ezzel kapcsolatosan az amerikai pénzügyminisztérium egy feketelistát tett közzé, amelyen konkrétan is megnevezte azokat a személyeket, akik ellen az említett intézkedéseket hozták. Olyan emberekről van szó, akik vezető beosztásban dolgoznak az orosz katonai hírszerzésnél (GRU) és a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnál (FSZB).
Obama szerint az Oroszország elleni szankciók „szükséges és megfelelő” választ jelentenek Moszkvának arra a törekvésére, hogy „a nemzetközileg elfogadott viselkedési normák semmibe vételével aláássa az amerikai érdekeket”. Az amerikai elnök jelezte, hogy kellő időben további, különféle büntető intézkedések bevezetése is várható, amelyek közül néhányat nem is fognak nyilvánosságra hozni.
Az Egyesült Államok képviselőházának elnöke szerint
és az ellene hozott szankciók már régóta esedékesek voltak. A republikánus párti Paul Ryan ugyan kissé megkésettnek mondta a büntetőintézkedések bevezetését, ám hangsúlyozta: ez a megfelelő mód arra, hogy véget érjen Washingtonnak a nyolc év óta folytatott hibás politikája Oroszország irányában. Hozzátette, hogy a hamarosan leköszönő amerikai kormányzat hatástalan külpolitikát folytatott, ami az Egyesült Államokat gyengébbé tette a világ szemében.
Az orosz külügyminisztérium csütörtökön azonnal reagált. Az Interfax orosz hírügynökség a tárca bejelentésére hivatkozva közölte: az új szankciók ellentétes hatásúak lesznek, ártani fognak az orosz-amerikai kapcsolatok helyreállításának.
A Kreml szóvivője törvénytelennek nevezte az amerikai lépéseket. Dmitrij Peszkov hangsúlyozta, hogy Oroszország megfelelő választ fog adni. Jelezte, hogy az orosz lépésekről Vlagyimir Putyin elnök hoz majd döntést. Hozzáfűzte: Moszkva nem biztos abban, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke jóváhagyja a szankciókat.
Oroszország válaszlépéseket tesz diplomatáinak az Egyesült Államokból történő kiutasítása nyomán – jelentette ki csütörtök este Vlagyimir Dzsabarov, a szövetségi tanács (parlamenti felsőház) külügyi bizottságának alelnöke utalva arra, hogy az intézkedések a moszkvai amerikai nagykövetséget, illetve a konzulátust érintik majd.
Dmitrij Peszkov szerint Washington „két célt követ: végleg szét akarja rombolni a már amúgy is mélyponton lévő orosz-amerikai kapcsolatokat… és kemény csapást akar mérni Donald Trump megválasztott amerikai elnök kormányzatának külpolitikai terveire”.
„Sajnálatos, hogy ezt a döntést… személy szerint Barack Obama elnök hozta” – mondta Peszkov csütörtökön a Ria Novoszty orosz hírügynökségnek, elítélve
A szóvivő kilátásba helyezte, hogy Oroszország „kétség kívül megfelelő választ fog adni, a kölcsönösség elve alapján”. Vlagyimir Putyin elnök fenntartotta magának a jogot a válaszra, amit nem fog elsietni, de „komoly kellemetlenségeket” fog okozni vele az Egyesült Államoknak – mondta.
Donald Trump egy rövid nyilatkozatban közölte, hogy a jövő héten tájékoztatást fog kérni az amerikai hírszerző ügynökségektől. „Itt az ideje, hogy országunk nagyobb és jobb dolgokkal foglalkozzék, de országunk és nagy népe érdekében találkozom a jövő héten a hírszerző közösség vezetőivel, hogy adjanak aktuális tájékoztatást a helyzetről” – írta.
Trumpnak, ha hivatalba lép, joga lesz fenntartani vagy hatályon kívül helyezni a szankciókat.
Amerikai hírszerző és elhárító ügynökségek csütörtökön 13 oldalas tájékoztatást tettek közzé az orosz hackerek által használt technikai módszerekről és eszközökről.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.