// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Románia

Vona: előbb-utóbb lesz autonómia

A román állam bármit is tegyen, a Székelyföld autonómiája előbb-utóbb megvalósul – mondta Vona Gábor, Jobbik elnöke Borzonton, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) tizedik alkalommal megrendezett táborában.

Vona Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselővel közösen tartott előadást A magyarság jövője egy új világrend küszöbén címmel mintegy háromszáz hallgató előtt. A pártelnök kijelentette, a román állam nem tudja megakadályozni

a székely autonómiát,

arra „a történelem valamelyik fordulata” megteremti a lehetőséget.

„A román állam is jobban tenné, ha újraértékelné az ezzel kapcsolatos viszonyát” – jelentette ki a Jobbik elnöke. Vona Gábor úgy vélte, a kisebbségi jogok terén mutatkozó nézetkülönbségeket leszámítva a románok és a magyarok voltaképpen egymás sorstársai. A két ország érdekei azonosak. Óva intette Romániát attól, hogy kizárólag az amerikai szövetségre építse külpolitikáját.

Gyöngyösi Márton vetette fel, majd Vona Gábor is megerősítette:

elhibázott Magyarország euro-atlanti orientációja,

ki kellene egyensúlyozni az ország nyugati és keleti kapcsolatait.

„Rossz volt egy lapra tenni fel mindent. Fel kellett volna mérni, hogy többpólusú világrend van kialakulóban. A világban felemelkedőben levő Oroszország, Kína, Dél-Amerika követelik a maguk helyét. Ilyen helyzetben öngyilkos odaláncolnunk magunkat a süllyedőben levő pólushoz” – jelentette ki Gyöngyösi. Szerinte erre a helyzetre megoldás

a keleti nyitás,

amelyet a Jobbik hirdetett meg, és amelynek a nyomai a kormány politikájában is meglelhetők. Gyöngyösi szerint a magyar diplomáciának észre kellene vennie, hogy a Kárpátalján áhított ruszin-magyar autonómia ügyében Oroszország természetes szövetséges.

Vona Gábor egyetértett Orbán Viktor tusványosi megállapításával, mely szerint olyan időket élünk, amikor

bármi megtörténhet.

Megállapította, hogy a világ konfliktusai nem a megoldásuk felé haladnak. Azt tartotta kérdésnek, hogy fel van-e készülve Magyarország erre a helyzetre.

Úgy vélte, „tiszta szégyen”, hogy „nem visszhangoznak a nemzetközi szervezetek a kárpát-medencei magyarság autonómiatörekvéseitől” és a magyar diplomáciának egyetlen országot sem sikerült az autonómiatörekvések támogatóinak az oldalára felsorakoztatni. Megemlítette, a székelyek tavaly októberi nagy menetelésével egy időben tartott isztambuli szimpátiatüntetés azért jött létre, mert azelőtt török egyetemistáknak tartott előadásokat, amelyekben a székely autonómiatörekvésekre is kitért.

Vona Gábor elismerte, csalódott amiatt, hogy

pártja alig kapott szavazatokat

a határon túlról. Úgy vélte, az erdélyi magyarság „meghálálta a Fidesznek” a kettős állampolgárságot a szavazatokkal. Hozzátette, az eredmény munkára sarkallja a pártját, mely 2018-ban biztosan jobb eredményt ér el a határon túliak körében.

Vona Gábor arra is kitért, hogy a román politikusok vele kapcsolatos tavalyi kijelentései után kérdéses volt számára, hogy az idén jelen lehet-e még a táborban. Hiába próbálta azonban megtudni a román hatóságoktól, hogy ki van-e tiltva az országból, kérdéseire nem kapott érdemi választ, és beléphetett az országba.

(fotó: Vona Gábor Facebook-oldala)

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro