// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Vizsgálatot indított a rendőrség a tüntetőket „gázoló” PSD-képviselő ellen

// HIRDETÉS

Két tüntető azt állítja, hogy egy PSD-képviselő közéjük hajtott a szerda esti tüntetésen. A honatya szerint viszont elé ugrottak.

A rendőrség bűnügyi eljárást indított szerda este a parlament előtt történt közlekedési incidens ügyében – tájékoztat a fővárosi rendőrség sajtóirodája.

A parlament épülete előtt szerda este több százan tüntettek az igazságszolgáltatás törvényeinek módosítása ellen. Két tüntető azért pöccent be, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik Szeben megyei képviselője, Ioan Terea nem adott elsőbbséget a gyalogátkelőn nekik. Ahogy a jelenetet megörökítő videóból kiderül, a képviselő fékezés helyett gázt nyomott, az viszont nem látszik, hogy hogyan került a földre a felvételt készítő személy.

A két érintettet és a gépkocsi vezetőjét bekísérték a közlekedési rendőrség székhelyére, hogy tisztázzák a helyzetet. Ugyanakkor az egyik tüntető kérte, hogy vigyék be a kórházba, mert megsérült a karja.

Terea változata szerint a két tüntető a kocsija elé ugrott, majd rugdosni kezdte a gépjárművet. A rendőrség érkezéséig az autóban maradt, mert ha kiszáll, biztosan provokálták volna, mondta.

A képviselő ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított eljárást az illetékes Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék. A rendőrök megállapították, Terea nem fogyasztott alkoholt.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro