// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Visszatér a börtönbe Sorin Apostu

// HIRDETÉS

Beismerte bűnösségét egy másik ügyben is Kolozsvár volt polgármestere, aki idén májusban szabadult feltételesen.

Vádalkut kötött Sorin Apostu, Kolozsvár volt polgármestere, akit 2014-ben ítéltek négy és fél éves börtönbüntetésre, de idén májusban feltételesen már szabadlábra helyezték – írja a Ziua de Cluj helyi hírportál. Akkor amiatt ítélték el, hogy 127 ezer eurónyi kenőpénzt fogadott el a Brantner Veres közterületfenntartó cégtől, mert a városháza végül ezt a céget bízta meg az utcák takarításával.

A mostani ügy, amelyben Apostu elismerte a bűnösségét, a tett büntetőjogi besorolását és az érte kiszabható büntetést, még régebbi. Az ügyészek szerint 2007-ben, amikor még nem polgármester volt, csak a hivatal technikai osztályának igazgatója, jelentős összeget kért egy akkor nyíló hipermarkettől azért, hogy közbenjárjon a kolozsvári ellenőrző hatóságoknál „az üzlet incidensek nélküli működése érdekében”. 

Apostu 2007 szeptemberében havi 850 euró +áfa értékű összeget kért egy éven át a hipermarket képviselőjétől, aki most tanú az ügyben. Hogy az összeget tisztára mossák, Apostu azt kérte a hipermarket képviselőjétől, hogy erre az összegre szerződjön egy általa megjelölt céggel minőségbiztosítási szolgáltatások nyújtására. A hipermarket 2009 márciusáig ki is fizetett 16 ilyen számlát, összesen 51 442 lej értékben, amely 3,8-as átlagárfolyamon számolva 13 600 eurót tesz ki.

Az ügyet, amelyben Apostut befolyással való üzérkedéssel és pénzmosásra való felbujtással vádolják, a kolozsvári bíróságra továbbították. Az ügyészek két év börtönbüntetés kiszabását kérik, illetve azt, hogy Sorin Apostu utána még két évig ne indulhasson választásokon, és ne töltsön be állami hatalomgyakorlással járó pozíciót, de olyan állást vagy szakmát sem vállalhat, amely hasonló ahhoz, amelyben elkövette a bűncselekményeket.

Ezenkívül lefoglalták Sorin Apostu egyik ingatlanát is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.