// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Visszadobta a bányászjárás vádiratát a bíróság

// HIRDETÉS

Előtte azért másfél évet ült rajta.

Visszaküldte az 1990-es bányászjárás vádiratát a katonai ügyészségre a legfelső bíróság. Ebben emeltek vádat a katonai ügyészek Ion Iliescu akkori államfő, illetve Petre Roman akkori miniszterelnök ellen, velük együtt összesen 14 személyt helyeztek vád alá. A bíróság mai döntése a vádemelést is érvényteleníti.

A főügyészségen működő katonai ügyészség 2017 júniusában emelt vádat az 1990. június 13-15. bukaresti bányászjárás ügyében. A vádirat szerint az akkori politikai és katonai vezetők közvetlenül felelősek azért, hogy az Egyetem téren több hónapig tüntető tömegeket, de diákokat, tanárokat, értelmiségieket, békés bukaresti polgárokat szét- és megverő Zsil-völgyi bányászokat a fővárosba hívták, szállították, ellátták, irányították és a bukarestiek ellen uszították.

A „rendteremtési” akcióban négy embert lelőttek, hárman lövés miatt sebesültek meg, 1269 emberrel szemben erőszakoskodtak, 1242 embert elfogtak és törvénytelenül fogvatartottak.

Az már nagy előrelépésnek tűnt, hogy közel két éve megszületett a vádirat, azóta a per előtti szakasz zajlott, amelyben a bíró eldönti, elégséges-e a bizonyíték, alapos-e a vádirat, az ügyészek a nyomozás során betartottak-e minden eljárást, ami ilyenkor kötelező.

Az ügyet közelről, érintettként is figyelemmel kísérő Teodor Mărieş csalódottan távozott ma a bíróságról. Nem annyira a döntés háborította fel, nyilatkozta a sajtónak, hanem az, hogy a bíró, Constantin Epure másfél évig tartotta az ügyiratot ebben ez előzetes szakaszban, miközben az akkor megvertek, bebörtönzöttek, a halálos áldozatok hozzátartozói igazságtételre várnak. Úgy véli, a bíró ezt az ellenőrzést két hónap alatt lefolytathatta volna.

Teodor Mărieş a kevés hiteles forradalmárszervezet egyikének, a December 21. Egyesületnek az elnöke. Azt állítja, a vádiratból hiányzik a nyomozati anyag 2005-2007 között feltárt részének mintegy 80 százaléka. Úgy véli, mindenképp akad majd valaki, aki fellebbez a bíró mai döntése ellen, és azt reméli, Bogdan Licu ügyvivő főügyész talál valamilyen megoldást a vádirat megmentésére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.