A lengyel, cseh, szlovák és magyar kormányfő találkozóján az Európán belüli eltérő elelmiszer-minőség volt az egyik legforróbb téma.
Nyilatkozatot fogadtak el az EU jövőjéről a visegrádi országok (V4) kormányfői az EU jövőjéről csütörtöki varsói csúcstalálkozójukon, amelyben Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország állást foglalnak olyan kérdésekben, mint az EU egysége vagy a nagy nemzetközi cégek által forgalmazott élelmiszerek régiónkénti eltérő minősége – tudósít az MTI.
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a megbeszélést követő sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy az EU-nak a jövőben is meg kell őriznie az eddigi értékeket, és kiemelten kell kezelnie a közös piacot, a szabad mozgást és „az eddiginél jobban biztosítania kell a (belső határellenőrzés nélküli) schengeni övezet határainak, különösen a szövetség külső határainak a védelmét”.
Sobotka szerint meg kell oldani az élelmiszerek egységes minőségének kérdését is, mert Csehország számára elfogadhatatlan, hogy a nemzetközi cégek ugyanazokat az élelmiszereket más minőségben forgalmazzák Nyugaton, illetve Keleten.
„Elfogadhatatlan, hogy létezzen első osztályú, és másodosztályú élelmiszerpiac. Ebben nem alkuszunk. Követeljük, hogy az Európai Bizottság fogadjon el olyan komplett törvénymódosító intézkedéscsomagot, amely orvosolná ezt a problémát” – hangsúlyozta a cseh kormányfő.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök kiemelte: épp ideje volt, hogy a visegrádi csoport elfogadjon egy ilyen dokumentumot.
Úgy vélte, „minden mozgásban van”, aminek oka, hogy egy új világrend kialakulásának korszakában élünk, amikor mindenkinek az a dolga, hogy meghatározza a maga helyét.
Orbán Viktor szerint az eltérő európai élelmiszerminőséget illetően kettős mérce érvényesül az Európai Unió piacán. Ebből a szempontból másodrendűeknek minősülnek Közép-Európa állampolgárai – fogalmazott.
Emlékeztetett: az ügyet már korábban szóvá tették, de azt az Európai Bizottság nem kezelte. Az embereknek megfelelő információval kell rendelkezniük arról, hogy milyen minőségű élelmiszereket vásárolhatnak a boltokban, és az ehhez szükséges jogi garanciákat a bizottságnak ki kell alakítania – közölte.
A V4 kezdeményező szerepet akar játszani abban, hogy olyan szabályozást alakíthassanak ki, amely megakadályozza a kettős mércét ezen a területen – jelentette ki.
Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta: vita folyik a kontinentális Európa jövőjéről, és e tekintetben két feladat áll előttünk. Célokat kell kitűzni magunk elé és el kell dönteni, hogyan szervezzük meg a közös életünket az unión belül – magyarázta.
Hangsúlyozta: az utóbbit illetően az egyensúlyt a nemzetállamok és az uniós intézmények között nem szabad megbontani, bár ilyen veszélyek fenyegetnek, az elmúlt években is volt folyamatos, „lopakodó hatáskörelvonás” a nemzetállamoktól, de ez rossz gyakorlat, meg kell állítani. Az olyan fontos kérdésekről, mint az energiaárszabályozás, a migránskérdés szabályozása, az önálló adórendszer, valamint a munkahelyteremtő politika eszközei nem mondhatunk le – vélekedett.
Beata Szydlo lengyel kormányfő közölte: az Európai Unió egységének megőrzését kulcsfontosságúnak nevezik a visegrádi országcsoport (V4) kormányfői a közös nyilatkozatban.
A „nagyon konkrét javaslatokat tartalmazó” nyilatkozatot a március végi római EU-csúcsértekezleten terjesztik elő - mondta Beata Szydlo.
„Nem kevesebb, nem több Európa, hanem egy jobb Európa – ez a V4 követelménye” – jelentette ki.
Minden együttműködési modellnek feltételeznie kell az egységes piac, a (belső határellenőrzés nélküli) schengeni övezet integritását – ismertette az elfogadott dokumentumot a lengyel kormányfő. „Nem egyezünk bele az EU-n belüli megosztásokba, mivel az egyenes utat jelent a szétváláshoz” – szögezte le.
A V4-ek megegyeztek abban is, hogy Donald Tusktól, az Európai Tanács elnökétől elvárják: az EU megreformálását célzó javaslatokat a (március végi) római EU-csúcs előtt tárgyalják meg, és „Rómában már csak azért találkozunk, hogy közösen meghirdessük Európa új tervét” – közölte a lengyel kormányfő.
Szydlo fontosnak nevezte az élelmiszer-minőség témáját is. Lengyelország támogat minden, a tisztességtelen piaci gyakorlat kiküszöbölésére irányuló lépést – szögezte le.
Robert Fico szlovák kormányfő elmondta: a kettős élelmiszerminőség gyakorlata egyértelmű csalás, és ha az Európai Unió nem tesz a helyzet megváltoztatásáért, Szlovákia európai polgári kezdeményezést indítványoz az ügyben.
Robert Fico hangsúlyozta: a kettős élelmiszerminőség nem műszaki kérdés, hanem veszélyes politikai üzenet és az Európai Unió alapelvét érinti, abban a tekintetben, hogy „vagy mindenki egyenlő, vagy kölcsönösen átverjük egymást”.
„Ne mondják nekünk – ezen repülőgép V4-es utasainak – azt, hogy az első osztályon ülünk, amikor a lehető legfapadosabb járaton utazunk” – fogalmazott a szlovák miniszterelnök.
Robert Fico méltatta a visegrádi négyek példaértékű együttműködését is. Korábbi kijelentését megismételve hangsúlyozta: a V4-es együttműködésben az utóbbi időben jelentős minőségi javulás állt be, olyannyira, hogy példa lehet az egész EU számára.
Szólt Fico a római szerződés évfordulója alkalmából március végére tervezett uniós csúcsról is. Úgy vélekedett, hogy annak előkészületei siralmas állapotot mutatnak, és félő, hogy az ott elfogadásra kerülő közös állásfoglalás ismét nem Európa víziója lesz, hanem olyan egyéni, tagállami érdekek gyűjteménye, amely „ma senkinek sem segíthet”.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.