Csütörtök délelőtt kiderült, hogy az összes Mexikóba utazó román állampolgárra nemzetbiztonsági riasztást adtak ki a mexikói hatóságok, holott egyénileg kellett volna eldöntsék, kit engednek be, és kit nem.
Frissítés
Minden jó, ha jó a vége: Románia mexikói nagykövetségének egyik megbízottja csütörtökön a Twitteren közölte, hogy rendeződött a cancúni reptéren rekedt románok helyzete. A román külügyminiszter hivatalos tájékoztatásából kiderül: öt személy kivételével mindegyik utast beengedték Mexikóba.
Mivel az öt román állampolgár nevére nemzetbiztonsági riasztás volt érvénybe, tőlük meg kellett tagadják a beutazást, így a mai nap folyamán visszaszállítják őket Romániába. Bogdan Aurescu telefonon kért magyarázatot mexikói kollégájától, hogy miért terjesztették ki az összes Mexikóba utazó román állampolgárra a nemzetbiztonsági riasztást, és miért nem az egyes egyének nevére állítják ki a beutazási tilalmat. Azt az ígéretet kapta, hogy ezentúl nem fog hasonló helyzet előfordulni.
Mexikó külügyminisztere azt mondta, mindig szívesen látják a románokat az országban, és mindig állnak a rendelkezésükre.
A Digi24 tegnap írt arról, hogy egy Lufthansa-járaton érkező 85 román turistát tartóztattak fel a hatóságok a mexikói Cancún városában a leszállás után, megtagadták tőlük a belépést az országba, mi több, elvették a telefonjaikat és személyes papírjaikat, és két kis terembe összezsúfolva tartják őket napok óta mindenféle magyarázat nélkül.
Illetve a magyarázat mindössze annyi volt, hogy ez az eljárás, amíg az amerikai titkosszolgálatok, a CIA és az FBI át nem világítják őket. Ez meg is történt, és mindannyiuk belépését megtagadták, azt mondták nekik, hogy vissza kell térniük Romániába az első szabad járatokkal.
Amint ma kiderült, két gép román utasai is hasonló elbánásban részesültek. Bogdan Aurescu külügyminiszter ma azt közölte, hogy
A miniszter szerint a mexikói hatóságok barátságtalan hozzáállása megengedhetetlen, az ügyben pedig magyarázatot kértek Mexikó bukaresti nagykövetétől, a külügyminisztérium és a mexikóvárosi román nagykövetség pedig határozott lépéseket tett. Ugyanakkor igyekeznek megállapodni a Lufthansával, hogy küldjenek egy nagyobb gépet, hogy a kint rekedt románokat minél hamarabb haza lehessen hozni.
tavaly nyáron egy román párral is hasonlóan bántak az ottani hatóságok – ők is nyaralni indultak (volna) az óceánon túlra.
Közben a külügyminiszter telefonon is felvette a kapcsolatot mexikói kollégájával, magyarázatot kért az esetre, és aggodalmát fejezte ki az ottani hatóságok önkényes lépéseit illetően. Marcelo Luis Ebrard Casaubón azt válaszolta, már vizsgálják az ott rekedt románok helyzetét.
A mexikói sajtó sem kapott az ottani illetékesektől semmiféle indoklást a román turisták feltartóztatására és kálváriájára nézve, megtalálták viszont a határellenőrzési normák szigorításának lehetséges okát.
amelynek tagjai a mexikói partvidéken lévő turistaparadicsom bankautomatáit hekkelte meg, ellopták az oda érkező turisták bankkártyaadatait, és rengeteg pénzt loptak össze 2014 és 2019 között. Az amerikai titkosszolgálatok azután vették fel a kapcsolatot a mexikói és a román hatóságokkal, hogy számos amerikai turista jelezte: eltűnt a pénz a kártyájáról, miután Mexikóban nyaralt.
A bűnbanda fejének egy Florian Tudor nevű román úriembert tartanak, aki Mexikóból irányította a bizniszt. A kiterjedt bűnbanda Romániából, toborzott informatikusokat, akik az adatok ellopásával foglalkoztak, olyan személyeket, akik az illegális pénzfelvételeket intézték a lemásolt kalózkártyák segítségével, jellemzően külföldi helyszíneken (az Egyesült Államokban, Indiában , Paraguayban, Indonéziában stb.), illetve nehézfiúkat, akik az „üzletmenet” biztonságáért feleltek, és a többi bűnbandával való konfliktusokat intézték.
Az egyik volt bandatag végül köpni kezdett, ő például úgy tudja, hogy a bűnszervezet mintegy 100 bankautomatára szerelt olyan szerkezeteket, amelyek segítségével havonta 1000 kártya adatait másolták le.
A mesebeli összegeket ingatlanokba, és luxusautókba fektették, valamint fedőcégekkel próbálták tisztára mosni a lóvét.
Mindennek tükrében nem is csoda, hogy a mexikói illetékesek kissé bekeményítettek a román turisták ellenőrzését illetően.
A külügyminisztérium mindenesetre azt tanácsolja a román állampolgárokat, hogy egyelőre kerüljék a mexikói kiruccanásokat.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.