// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
oktatás

Vége a mobilozásnak, a diákügyeletnek és a kötelező egyenruháknak az iskolákban

Az új romániai keretszabályzat sok új változást hoz a diákok életében, a szaktárca mégsem egyeztetett annak minden aspektusáról a diákszervezetekkel.

Nem tarthatják többé maguknál az órákon és vizsgákon mobiltelefonjaikat a romániai diákok: a lehalkított vagy kikapcsolt készülékeket a tanterem egy erre kijelölt helyén kell ezentúl letétben helyezniük – egyebek között ezt tartalmazza az új iskolai keretszabályzat, amelyet szerdán ismertetett a sajtó.

A közoktatási rendszer egészére érvényes új keretszabályzat

megszünteti a diákok iskolai szolgálatát, megtiltja a diákok vagy tanárok bevonását az osztálypénz vagy egyéb pénzalapok gyűjtésébe, kezelésébe. A tanárok nem használhatják többé az osztályzatot fegyelmezési, vagy büntetési célokra, azoknak kizárólag a tudásszintet szabad tükrözniük. Nem kötelezheti többé a diákokat egyenruha viselésére.

A keretszabályzat megemlíti, hogy a hatályos jogszabályok szerint azok a szülők vagy törvényes gyámok, akiknek a tanköteles gyermekeik kimaradnak az iskolából, száztól ezer lejig terjedő bírsággal sújthatók, vagy közmunkára kötelezhetők. Az első négy osztályba járó gyerekeket a szülőknek vagy az általuk meghatalmazott felnőtteknek

el kell kísérniük a tanintézet bejáratáig.

Az új szabályzat szerint a testnevelés-tanárok az egészségügyi okokból felmentett diákokat is bevonhatják a közösségi tevékenységbe, bíráskodást, időmérést, szervezési feladatokat bízva rájuk, amennyiben nem ütköznek az orvosi előírásokba.

Bár az új szabályzat több korábbi javaslatukat tartalmazza, a diákszervezetek kifogásolták azt, hogy Liviu Pop oktatási miniszter nem bocsátotta tíznapos közvitára a dokumentum tervezetét a minisztérium honlapján, hanem Facebook-oldalán tudatta, hogy már kiadta az elfogadásáról szóló miniszteri rendeletet.

Az átláthatóság hiányát sérelmezi öt diákszervezet a keretszabályok módosítása kapcsán. Az öt diákszervezet nevében Constantin-Alexandru Manda, a konstancai diákok szervezetének elnöke küldött közleményt, aki azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben törvénytelen előírások is szerepelnek, akár bírósághoz is fordulnak.
A tanügyminisztérium lépését a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége is elítélte. Az aláíró szervezetek szerint a tanügyminisztériumnak a törvény értelmében kötelessége lett volna feltölteni a honlapra a keretszabályzatot módosító tervezetet. A közlemény szerint a tanügyminisztérium az intézkedés által korlátozza a diákok magántulajdonhoz való jogát, amelyről egyébként csak a parlament dönthet, jól megindokolt esetekben. A miniszteri rendeletet a diákszervezetek alaposan kielemzik, és törvényes keretek között megvédik a diákok és a tanügyi rendszerben dolgozók érdekeit – írta a közlemény. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van
Székelyhon

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van

Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.

// még több főtér.ro