A szélsőséges politikus így óvná a román kultúrát.
Eltörölné a fasiszta személyek és szervezetek kultuszának ápolását tiltó jogszabályt Bogdan Diaconu, a szélsőséges Egyesült Románia Párt (PRU) elnöke. A magyarellenes politikus már ki is dolgozta az erre vonatkozó törvényjavaslatot – értesült a Stirpesurse.ro portál.
Diaconu indoklása szerint a jogszabály „a kommunizmus áldozatai elleni harc eszközévé vált, akiket a sztálinista törvényszékek idejéhez hasonlóan azzal vádolnak, hogy legionáriusok voltak, csak azért, hogy betilthassák a kultuszukat. A román kultúra jelentős nevei kerültek ezzel egy totalitárius törvény hatálya alá, ami elborzasztotta a közvéleményt, és felháborodást váltott ki néhány kortárs értelmiségi részéről.”
Diaconu úgy véli, a 31/2002-es kormányrendelet, valamint az azt pontosító, most elfogadott 217/2015-ös jogszabály
„Még az 1907-es felkelést is antiszemitizmussal vádolják, így a jelenlegi törvény alapján már azt sem engedik, hogy megemlékezünk az igazságot kereső, kiéhezett parasztok legyilkolásáról” – fogalmazott Diaconu. A politikus azt is felrója, hogy a fasiszta legionárius mozgalom tagjaként tevékenykedő filozófusról és közgazdászról, Petre Țuțeáról a jogszabály értelmében nem lehet utcát elnevezni. „Ugyanakkor Wass Albert minden probléma nélkül lehet iskolák névadója Romániában,
amely a második világháború idején a magyar megszállás és politikai bűnök elszenvedője volt” – áll a tervezet indoklásában. Diaconu szerint a jogszabály alapján akár Mihai Eminescu életműve is megkérdőjelezhetővé válik, miközben „a magyar horthysta szervezetek virulnak Románia területén.”
Diaconu egyébként a Kolozsvári Magyar Napoknak is nekiment, Romsics Ignác történész Horthy Miklós kormányzóról szóló előadását ugyanis, amelyet a rendezvény keretében 19-én tart, úgy kommentálta, hogy a „megszállókat” dicsőítik, miközben a vértanúkat a szemétbe dobják.
A félreértelmezés forrása szintén a Stiripesurse.ro, amely szenzációként tálalta
a történelmi előadást, a cikk szerzője egyenesen „fasiszta diktátorként” emlegeti a volt magyar államfőt, akit egyébként a náci háborús bűnösök elítélését szolgáló nürnbergi perben csupán tanúként hallgattak ki, majd szabadon távozhatott.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.