// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Védelem a korruptaknak

// HIRDETÉS

Régi hobbiját űzi a román politikum: politikusokat próbál az igazságszolgáltatá si eljárástól óvni.

Traian Băsescu államfő újabb jó, a kormány és a parlament pedig minden bizonnyal újabb rossz pontot szerzett mindazon külföldi illetékesek szemében, akik a korrupcióellenes küzdelem iránti elkötelezettség hiánya miatt bírálták a román politikumot. Az államfő ugyanis eddigi gyakorlatához híven eleget tett az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésének, és jóváhagyta a bűnvádi eljárás megkezdését öt korábbi miniszter ellen. Eközben a parlament két háza különböző trükkök révén próbálta halogatni, hogy két szenátori és egy képviselői minőségben tevékenykedő exminiszter ellen megkezdődhessen a vizsgálat.

Mint ismeretes, az ügyben összesen kilenc volt miniszter érintett, egykori oktatási, távközlési és pénzügyi tárcavezetők, akik a gyanú szerint jelentős, több tízmillió euróra rúgó megvesztegetést kaptak a Microsoft cégtől annak érdekében, hogy a cég számára előnyös szerződések szülessenek.

A hatályos jogszabályok értelmében szenátori vagy képviselői mandátummal rendelkező exminiszterek ellen csak akkor indítható bűnvádi eljárás, ha az illetékes kamara ezt többségi szavazással jóváhagyja. Olyan volt tárcavezetők esetében, akik nem rendelkeznek parlamenti mandátummal, az államfőnek kell jóváhagynia a bűnvádi eljárást. (Az ügyben érintett kilencedik exminiszter jelenleg európai parlamenti képviselő, az ő mentelmi jogáról az EP dönt).

A szenátus azonban úgy döntött: október első hetétől a november 16-a, vagyis az államfőválasztás utáni időszakig nem ülésezik, hogy a szenátorok nyugodtan részt vehessenek a kampányban. Végül összeült ugyan a jogi bizottság, de csak azért, hogy október 28-ra halassza a döntést az ügyben. (Az érintett szenátorok a kormányzó PSD politikusai, egyikük Ecaterina Andronescu, a másik Serban Mihăilescu).

Nem siette el az alsóház sem Valerian Vreme PMP-s – tehát ellenzéki – képviselő ügyében a döntést, bár Victor Ponta miniszterelnök jelezte: míg párttársai esetében nem, addig Vreme esetében feltétlenül támogatná a bűnvádi eljárás jóváhagyását. Ennek nyomán a kormánytöbbség végül hétfőn megszavazta a bűnvádi eljárás jóváhagyását.

A halogatás, illetve a szenátus egyértelmű szándéka, hogy az államfőválasztás után kerüljön csak napirendre az ügy, ismét csak kellemetlen helyzetbe hozza a kormányt, de az egész ország megítélését is negatívan befolyásolja. Nem véletlen, hogy Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes Magyarország Romániát is élesen bírálta a demokratikus kilengések miatt, és Bukarest kapcsán – igaz, az ország nevét nem említve – azt rótta föl, hogy továbbra is védelmezik a korrupcióval gyanúsított politikusokat.

Tény persze, hogy a korrupt politikusok felelősségre vonása elsősorban Bukarest felelőssége, és nem a nyugati kormányoké, de az is köztudott, hogy Romániát immár évek óta azért bírálja mind az EU, mind Washington, mert nem találja a kormányt kellőképpen elkötelezettnek a korrupció elleni küzdelemben. Az EU éves országjelentésében is folyamatosan visszaköszön a téma, és Joe Biden amerikai alelnök is a korrupció elleni harcot nevezte az egyik legfontosabb teendőnek bukaresti látogatása során.

Az EU részéről máris szankcionálják Romániát, hiszen többek között éppen a korrupcióellenes harc politikusok által akadályoztatása miatt halasztódik immár évek óta az ország felvétele a schengeni övezetbe.

Ilyen körülmények között ismét csak rossz fényt vet a kormányra, illetve a parlamentre, hogy újra arról szólnak a hírek: a törvényhozás halogatja a tagjai elleni eljárás jóváhagyását. Itt nem az ártatlanság vélelmének megtagadásáról van szó – az természetesen mindegyik érintettet megilleti -, hanem arról, hogy senki se állhasson a törvények fölött, hogy politikai alapon senki se élvezhessen nagyobb védelmet az ügyészségi nyomozásokkal szemben az átlag, miniszteri vagy képviselői, szenátori mandátumot soha be nem töltött polgárokkal szemben.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro