Mert hát ilyen a matematika.
Bizonyára sok nyugdíjas örül az ellenzéki, de a parlamentben a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) által az önkormányzati választás előtt kierőszakolt nyugdíjemelésnek, amely nyomán a parlament megszavazta, hogy az időskori illetmény összegét 40 százalékkal kell emelni.
Az egyértelműen szavazatvadászatról szóló kezdeményezésről maga a PSD is tudja, hogy nem, vagy csak óriási anyagi áldozatok árán valósítható meg, de a lényeg – a kampányfaktor mellett – épp az volt, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák a kisebbségi liberális kormányt.
A gond csak annyi, hogy ebből az emelésből éppen azok profitálnak majd a legkevesebbet, akik a legjobban rászorulnának: a kisnyugdíjasok.
Mint ismert, a PSD uralta parlament még tavaly szavazta meg a 40 százalékos emelést, de a PSD-t a kormányzati pozícióból letaszító liberális kormány az államkassza állapotát megvizsgálva úgy döntött: egyelőre 14 százalékos emelés lehetséges, a további emelésekről meg majd az ország pénzügyi helyzetének függvényében döntenek.
A PSD azonban most ismét elővette a módosítást, és másodszor is keresztülverte a parlamenten.
Aminek bizonyára sokan tapsikolnak, csakhogy a helyzet az, hogy igazából azoknak kedvez, akiknek már amúgy is magasabb a nyugdíja.
Ezek fele kevesebb mint havi 700 lejt kap.
Ugyanakkor több mint kétmillió nyugdíjas kap havi 1000 és 2000 lej közötti illetményt, miközben 800 ezernek 2000 lej fölötti nyugdíjat kézbesítenek havonta.
Az elemzések szerint a 40 százalékos emelés évi 45 ezer lejes pluszterhet ró a költségvetésre.
Az állam évente 110 milliárd lejt költ a nyugdíjak kifizetésére, az a bruttó hazai termék 10 százaléka.
És hogy ez a 45 milliárd hogyan oszlik majd meg?
Ha viszont valaki havi 4000 lejes nyugdíjat kap, akkor az emelés után 1600 lejjel több üti a markát havonta.
Vagyis 1,7 millió nyugdíjas az évi 45 milliárd lejből csupán ötmilliárdot kap, azaz a nyugdíjasok 37 százaléka az összeg 12 százalékával kénytelen beérni.
A 2000 lej fölötti nyugdíjjal rendelkezők viszont 24 milliárdot kapnak, vagyis a teljes összeg 53,6 százaléka az érintettek 17,3 százalékához vándorol.
tehát ha az alacsonyabb összegű nyugdíjakat nagyobb arányban emelnék, mint a magasakat.
Már ha egyáltalán megléphető az emelés, hiszen az elemzők szerint a fedezet nélküli növelés súlyos gazdasági következményekkel járhat, növekedne az eladósodottság, rontaná az ország hitelképességét, csökkenne a lej árfolyama, nőnének a hitelkamatok, valamint az áfa is.
Ja, arról nem is beszélve, hogy tovább nő a luxusnyugdíjasok száma.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!