// 2025. augusztus 21., csütörtök // Sámuel, Hajna

Van egy kis gond: Erdélyben is megjelent a koronavírus új, brit törzse

// HIRDETÉS

Két kolozsvári mintában is kimutatták a kórokozó új mutációjának jelenlétét.

Tíz újabb betegnél mutatták ki a koronavírus új, Nagy-Britanniából származó mutációját, két minta ráadásul kolozsvári páciensektől származik.

A Stiridecluj.ro információi szerint egy Kovászna és egy Szilágy megyei érintettről van szó, akik jelenleg Kolozsváron élnek.

A többi 8 esetből 6 bukaresti 2 pedig Vâlcea megyei.

A MedLife laboratóriumában az utóbbi időszakban az ország 7 régiójában gyűjtött 79 mintát szekvenáltak, hogy kiderítsék, közülük hány megbetegedést okozott az egyre aggasztóbb új törzs. Körülbelül egy hónappal ezelőtt másik 60 mintát vizsgáltak meg, akkor egyetlen esetben sem mutatták ki a brit törzset. Most viszont 79-ből 10 esetben is, ami azt jelenti, hogy az új törzs prevalenciája (előfordulási gyakorisága) 12,6%, ez pedig Dumitru Jardan, a mintákat ellenőrző biológuscsoport vezetője szerint egyrészt bizonyíték arra, hogy ez a változat sokkal fertőzőbb, mint az eredeti, másrészt – de éppen ebből adódóan – ha ez így megy tovább, hamarosan ez lehet a domináns törzs Romániában is, mint ahogy az már több országban megtörtént.

Ez egyáltalán nem jó hír, hiszen ahogy Virgil Musta temesvári epidemiológus már felhívta rá a figyelmet, ha az új változat eléri az országban a közösségi terjedés szintjét (magyarul kábé: ha jó sok eset lesz belőle), akkor további megszorításokra számíthatunk, pedig azokra aztán egyáltalán nincs igény.

Az országban eddig összesen 18 esetben igazolták, hogy a brit törzs fertőzött, azonban ez alighanem csak a jéghegy csúcsa – erről itt írtunk részletesebben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén
Székelyhon

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén

Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.

// még több főtér.ro