// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

Választás: a jelöltek jelentős része nem „tiszta” egy összesítés szerint

// HIRDETÉS

Vagy büntetőügyük van, vagy az igazságszolgáltatás munkáját próbálták nehezíteni, vagy összeférhetetlenek.

A parlamentbe jutásra eséllyel pályázó 746 jelölt közül 352-nek gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással, illetve összeférhetetlenség állapítható meg az esetükben, illetve a jogállam ellenségei – derül ki a Románia Kezdeményezés (Iniţiativa România) nevű civil szervezet összeállításából, amelyet a www.alegeriparlamentare2016.ro (parlamentiválasztások2016) című portálon hoztak nyilvánosságra.

A portál célja lehetőséget biztosítani a szavazópolgárok számára, hogy felmérjék, a jelölteknek milyen feddhetetlenségi problémái vannak, mennyire tisztelik a jogállamot, illetve hányszor váltottak pártot.

Minden egyes jelölt kapcsán elolvasható, milyen feddhetetlenségi problémái vannak (büntetőügyek, összeférhetetlenségek, összeférhetetlenség vagy egyéb súlyos problémák), hogyan viszonyul a jogállamisághoz (például a bírói hatalom megnyirbálását vagy bizonyos bűncselekmények politikai érdekbél történő dekriminalizálását célzó törvényjavaslatok benyújtása, illetve a honatyák mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló ügyészségi kérések elutasítása), és az is, hogy hány pártban fordult már meg.

A statisztika szerint a legrosszabbul a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) áll: 101 jelöltjéből 72-nek van valamilyen problémája, ami 71,3 százalékos arány.

A további sorrend: Népi Mozgalom Párt (PMP) 67,7, Szociáldemokrata Párt (52,2), RMDSZ (43,2), Nemzeti Liberális Párt (38,8) és Mentsétek meg Romániát Szövetség (10,6).

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.