// 2024. október 5., szombat // Aurél
Kína

Vajon hogy került egy tizenéves kínai fiú holtteste egy romániai vasútállomásra?

A rendőrség egyelőre tanácstalan.

Egy tizenhat éves kínai fiú holttestére bukkantak a vasúti rendőrök szombaton a kelet-romániai Neamț megyében található Románvásár (vagy ha úgy tetszik, Roman) vasútállomásán.

A rendőrök a rendező-pályaudvaron, mintegy 200 méterre az állomás épületétől találták meg a fiú holttestét. Mint kiderült, az áldozat fejsérülést szenvedett.

A rablási szándék ugyanakkor kizárható, mivel megtalálták nála a személyes holmiját, így többek között a személyi iratait, mobiltelefonját, pénzt és egy Piatra Neamţ-ra szóló vonatjegyet is.

A rendőrség közölte, a jelek szerint a fiú az egyik bákói egyetem előkészítő osztályába járt, és imádott kirándulni. Mint kiderült, vélhetően Bákóból érkezett Romanba, ahol egy Paşcani felé tartó vonatra akart átszállni.

Egyes feltételezések szerint akkor szenvedhette el a halálos fejsérülést, amikor megpróbált felugrani a vonatra, de megcsúszott.

Más értesülések szerint rossz vonatra szállt, és amikor leugrott, akkor verte be a fejét egy kilométerkőbe.

A holttestet felboncolják, hogy kiderítsék a halál pontos okát.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz az ügyben.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro