Fél évbe telt a büntetőper előkészítése. A tárgyalásban első fokon a bukaresti táblabíróság illetékes.
Megtörtént a vádemelés a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi képviselője, Szőcs Zoltán és Beke István ellen csütörtökön – közli a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) közleménye. A két fiatal fél éve előzetes letartartóztatásban várt erre a hírre.
Beke Istvánt, a HVIM erdélyi elnökét közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltán kézdivásárhelyi elnököt pedig közösség elleni merényletre való felbujtással, a
Az ügyészségi közlemény szerint a hatóságokhoz 2014 óta érkeztek jelzések „a magyarországi szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom romániai szárnyához” tartozó személyeknek a saját testi készségeik fejlesztése iránti érdeklődéséről. Ezt az érdeklődést idegen és kettős állampolgársággal rendelkező személyek ébresztették fel, azzal a céllal, hogy erőszakos cselekedeteket kezdeményezzenek „autonomista és revizionista célok” eléréséért, „Nagy-Magyarország visszaállításáért”.
A vádhatóság megemlíti, hogy a HVIM romániai tagjainak egy 2015. október 10-i (lehallgatott) beszélgetésén Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kovászna megye területén 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A közlemény szerint Beke István „lépéseket tett” a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében. Az ügyészség közlése szerint
A hatóságok Beke Istvánt 2015. december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le. A házkutatások során kiderült: Beke István korábban 400 petárdát vásárolt. A HVIM erdélyi szervezete a közösségi oldalán korábban közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték.
A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről-estére, majd januárban heti egy alkalommal tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen, szolidaritásukat fejezvén ki az őrizetbe vettekkel, és bizalmatlanságukat fejezvén ki a hatóságok eljárásával szemben. Kisebb utcai megmozdulásokat Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson is tartottak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.