// 2026. április 28., kedd // Valéria

Vádalkut kötött a „transzformátoros” Fenechiu

// HIRDETÉS

Mert a korrupcióellenes ügyészséggel lehet beszélni.

Vádalkut kötött a korrupcióellenes ügyészséggel (DNA) Relu Fenechiu volt közlekedési miniszter, akit parlamenti képviselői minőségében elkövetett pénzmosással és befolyással való üzérkedéssel állítottak ismét bíróság elé – közölte pénteken a vádhatóság.

Fenechiu börtönben ül, minthogy 2014 januárjában öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélték az úgynevezett Transzformátor-ügyben. A liberális politikust hivatali hatalommal való visszaélésben találták vétkesnek, amiért cégei a 2000-es évek elején (amikor még Fenechiu önkormányzati képviselő volt) használt transzformátorokat sóztak rá az állami áramszolgáltató vállalatra, drágábban, mintha újak lettek volna.

Most azzal vádolják, hogy 2012 és 2014 között, amikor a Ponta-kormány minisztere volt, és javában zajlott ellene a Transzformátor-per, 15 százalékos részesedést kért és kapott egy szoftvercégtől, amelynek segített több millió eurós szerződéseket kötni az igazságügyi minisztériummal és egy állami gyógyszeripari vállalattal.

A politikus beismerte bűnösségét, és a vádalku részeként további 3 és fél éves börtönbüntetésben is kiegyezett az ügyészekkel. Az ügyben a bukaresti törvényszék hivatott dönteni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint
Székelyhon

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.

// még több főtér.ro