A hatóságok persze nem értékelték.
Alapesetben nincs abban semmi rendkívüli, ha egy egészséges, viszonylag fiatal férfiembernek szombaton délután kedve támad sörözni egyet egy közeli kocsmában. Ugyanakkor az „alapeset” meghatározás semmiképpen sem húzható rá arra a helyzetre, ha valakit koronavírus-fertőzéssel kórházban ápolnak, és onnan ruccan ki poharazgatni. A Krassó-Szörény megyei Nándorhegy városában márpedig pontosan ez történt szombaton: egy 32 éves koronavírusos férfi, akit egy ideje a helyi kórházban ápoltak, úgy döntött, feldobja egy kicsit az unalmas kórházi mindennapokat, és kiugrott poharazgatni egy kicsit egy bárba. Természetesen ezt fű alatt tette, a kórházi személyzet nem tudott a kiruccanásról. A férfit a rendőrség találta meg a kocsmában, és amikor kiderült, hogy kórházból szökött koronavírusos betegről van szó, azonnal értesítették az egészségügyi hatóságokat, a férfit pedig mentővel visszavitték a kórházba. Persze ennyivel nem ússza meg, feljelentést tettek ellene a járvány leküzdésének meghiúsítása miatt. Pedig lehet, hogy csak arra gondolt: az alkohol elpusztítja a vírust.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.