// 2026. május 2., szombat // Zsigmond
vegyesen

Újságírót bántalmazott a jogsi nélkül balesetező volt prefektus, Temesvár ismét forradalomban ég – hírmix

// HIRDETÉS

Négy kamasz pedig lefilmezte, amint szexel egy kamaszlánnyal, majd elkezdték terjeszteni a felvételeket.

Már megint Temesvárról indul a forradalom

Ezúttal a Nemzeti Liberális Párt (PNL) háza táján. Mint tudjuk, Nicolae Ciucă pártelnök megegyezett Marcel Ciolacu miniszterelnökkel, a PSD elnökével, hogy az idén esedékes választásokon szövetségre lépnek, igaz azt nem mondták, hogy melyik választásokon. Ez nyilván azért van, mert a széljobb AUR az összes felmérésen ijesztően feljött, így már a két legnagyobb párt is fél tőle. Csakhogy Alin Nica Temes megyei tanácselnök, egyben a párt megyei szervezetének vezetője egyáltalán nincs elragadtatva a szocdemekkel való összeborulástól, és éppen „forradalommal” fenyegetőzik. Mint mondta, felajánlották neki, hogy szenátor lehet, ha cserébe hagyja, hogy a szocdem Alfred Simonis jelentkezzen be megyei tanácselnöknek. Csakhogy Nica élből elutasította ezt a forgatókönyvet, és azzal fenyegetőzik, hogy a Temes megyei PNL-s polgármesterjelöltek egy másik jobboldali párt zászlaja alatt fognak elindulni a helyhatósági választásokon, ha nem hagyják, hogy a PSD-től függetlenül induljanak. Nica azt is mondta, hogy több olyan kollégájával is beszélt a pártból, akik szintén elégedetlenek a PSD-vel való közösködéssel kapcsolatban, főleg a helyhatósági választások tekintetében, és úgy fogalmazott, hogy ha forradalom indul a pártban, akkor az Temesvárról fog elindulni. Ciucă azonban egyelőre nem hajlandó lemondani a PSD-vel kötött szövetségről, igaz a végleges döntést március 24-ikére halasztotta.

Jogsi nélkül balesetezett, majd egy újságírónőt is bántalmazott a volt Gorj megyei prefektus

Csütörtök este a volt Gorj megyei prefektus, Dan Ilie Morega nekiment egy parkoló autónak, holott a jogosítványát egészségügyi okok miatt már februárban bevonták. Ez ráadásul már messze nem az első eset, hogy emberünk jogosítvány nélkül ült a volánhoz, korábban már hatszor is lefülelték, legutóbb március 10-ikén, ami miatt már eleve hatósági felügyelet alatt volt. Morega pénteken délre sajtótájékoztatót hívott össze, hogy elmagyarázza miért furikázik ő jogsi nélkül. Ehelyett azonban elkezdte sértegetni a Digi24 újságírónőjét, sőt meglökte és meg is ütötte. Ezt később megpróbálta ugyan letagadni, ám az esetet videóra vették. Az áldozat természetesen értesítette a rendőröket, akik a helyszínre siettek. Az ügyben az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) is felszólította a rendőrséget, hogy minél hamarabb és minél alaposabban vizsgálják ki az ügyet, de Nicolae Ciuca, a PNL elnöke is sietett elítélni Morega viselkedését. A hatóságok kezdeményezték Dan Ilie Morega előzetes letartóztatását.

Négy kamasz lefilmezte, amint szexel egy kamaszlánnyal, majd elkezdték terjeszteni a felvételeket

Nagyon aggasztó eset történt Galați városában: négy 16 éves fiú videóra vette, amint egy korukbeli lánnyal szexel, majd elkezdték terjeszteni a felvételeket az iskoláikban és a közösségi hálón. Az elkövetők közül ketten a lány osztálytársai, ketten pedig egy másik elismert helyi iskolába járnak. A DIICOT emberei a tanórákról vitték el az érintetteket kihallgatásra, miután az egyik iskola vezetése értesítette a hatóságokat. Az igazgatónő szerint a diákok valószínűleg tudatlanságból tették, amit tettek, de kénytelenek voltak a hatóságok segítségét kérni. A másik iskola igazgatója azt mondta, nem tudja, miért vitték el az egyenruhások az érintetteket, de hozzátette, hogy hozzájuk „csak jó tanulók járnak”. A nyomozók lefoglalták a fiúk telefonjait, most a bírói végzésre várnak, hogy átkutathassák azokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro