Már nyoma sincs a 2016-os vihar okozta súlyos károknak.
Bizonyára emlékeznek még arra a tornádószerű viharra, amely két évvel ezelőtt, júniusban lekapta a Maros megyei Kutyfalva (Cuci) község református templomának sisakját.
Szerencsére a tetőzet nem a templomhajóra dőlt, így az épületben nem keletkeztek számottevő károk, de a gúla alakú, bádogfedésű szerkezet teljes újjáépítésére szükség volt. A templom szinte teljesen beázott, a parókiához tartozó épületek bizonyos részei fedetlenek maradtak, így ezek is beáztak. Gyökerestől kidőlt diófák zuhantak a melléképületekre és a kerítésekre. Az újjáépítés érdekében még gyűjtést is szerveztek.
A Rómer Flóris Terv 2016. évi vis maior-kerete segítségével megtörtént a kárelhárítás, a veszélyessé vált maradványok és megsérült szerkezetek visszabontása, valamint ideiglenes védőtető épült. Elkészült a torony felmérése és az egykori toronysisak maradványainak dokumentálása.
A templomtorony az építkezés közben (Fotó: Teleki László Alapítvány)
A Teleki László Alapítvány pénteken közölte: a Rómer Flóris Terv támogatásának és más forrásoknak köszönhetően befejeződött a toronysisak újjáépítése. Guttmann Szabolcs építész a régi alapján új toronysisakot tervezett, egy hagyományos formát követő építményt. A munkálatokat Böndi László vállalkozó végezte el.
Bízunk abban, hogy erőfeszítéseiket nem teszi tönkre az egyre szeszélyesebb időjárás egy újabb váratlan csapása.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.