// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Kolozsvár

Tűzoltás a kolozsvári Sétatéren

De azért tessék megnyugodni! Nem a park lángol. A tűzoltók lánglelke.

A tüzes akció apropója, hogy szeptember 13. a Tűzoltók Napja Romániában. Az ünnepélyes alkalom idén is megszülte a kreatív ötletet: a kolozsvári tűzoltóság egységei kivonulnak a sétatérre, de persze nem csak úgy, ingbe-gatyába. Viszik magukkal a legkülönfélébb szerkókat, gépjárműveket, sőt, vízimentésre alkalmas csónakokat is.

Az akció reggel 10 órakor kezdődik és délután négy óráig tart. A program egészen izgalmasnak ígérkezik: lesznek kiállítások, különböző bemutatók, melynek során többek között az igazi tűzoltók igazi felszereléssel áltüzeket fognak oltani és magassági mentésszimulációt hajtanak végre azokkal az izgalmas, hosszú-hosszú létrákkal, amiket mindig megcsodálunk, amikor a kolozsvári épületek homlokzatairól verik le a vakolatot.

De lesznek különböző műhelytevékenységek is, amelyek kimondottan a helyszínen tartózkodó nagyérdemű publikumnak szólnak. A gyerekek rajzolhatnak (tüzet is, nem csak tűzoltást), kicsik-nagyok célba lőhetnek (természetesen nem fegyverrel, hanem vízsugárral), de kipróbálhatják magukat az elsősegélynyújtás terén is.

A holnapi eseménysor egyik különlegessége, hogy nem csak hattyú, flamingó és autó alakú vízibicikliken, hanem igazi mentőcsónakokon is lehet majd közlekedni a sétatéri tó vizén.

Hát, igaz, hogy a keddi nap nem vakáció (már az iskolákban sem), de aki teheti, nézzen ki a sétatérre, mert forró mutatványok egész sora várja.

Fotó forrása: panoramio.com

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro