Mennyi a várakozási idő? Milyen beutazási alternatívát javasolnak a hatóságok? Melyek jelenleg a „sárga országok”?
Egész hétvégén nagy volt a forgalom Románia fontosabb nyugati határátkelőinél, mivel a karanténhoz, illetve a negatív tesztekhez kötött beutazás ellenére sok külföldi munkavállaló tért haza. Annak rendje és módja szerint, az ünnepi időszak lejártával egyszerre indultak vissza a munkavégzés országába, így kilométeres sorok alakultak ki a román-magyar határnál, elsősorban a Nagylak II. autópálya-határátkelőnél.
Vasárnap délután a román határőrség figyelmeztetést adott ki: azt kérték a nyugati országokba tartó állampolgároktól, hogy használják a többi határátkelőt is, mint például a szintén Arad megyei gyulavarsándi vagy tornyai határátkelőket.
A sofőröknek indulás előtt érdemes ellenőrizni a határrendészet honlapján feltüntetett várakozási időket, így láthatják, melyek a kevésbé zsúfolt átkelők. Hétfőn reggel a petei határátkelőnél volt a legnagyobb forgalom, ahol az iratellenőrzésre több mint egy órát kellett várniuk az utazóknak. Nagylaknál (II) a várakozási idő 50 perces volt.
Bár most a kimeneti sávok a legforgalmasabbak, érdemes megemlíteni, hogy Románia vasárnap ismét frissítette a járvány szempontjából magas kockázati besorolású országok listáját, a százezer lakosra számított fertőzési ráta alapján. Tehát akik ezekből az országokból térnének haza, azokra karantén vár, hacsak nem mutatnak fel egy negatív tesztet. A listára ismét felkerült Olaszország, és változatlan módon rajta van Magyarország is. Újraindulnak a repülőjáratok az Egyesült Királyságból, viszont az utazást negatív teszthez vagy kéthetes karanténhoz kötik.
A 43 országot tartalmazó lista itt böngészhető: 
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.