Fotó: Szántai János.
Fotó: Szántai János.
… Románia hamarosan kap az amerikaiaktól egy vadiúj Patriot rakétarendszert, mondja Ciolacu… és egy igen találékony cég csauseszkus szappant gyárt, jól fel is jelentették.
Amint arról beszámoltunk, a hétfői U–CFR focirangadó után három szurkolóverés is történt. Két esetben az U-szurkerek vertek CFR-szurkereket, egy esetben fordítva.
Oké, tudjuk, a foci előhozza az érzelmeket, indulatokat, különösen, ha olyan mélyen gyökerezik a rivalizálás mint a két kolozsvári csapat drukkerei között.
Igen ám, csak az egyik esetben az áldozat és hozzátartozói azt állítják, hogy nem egyszerű szurkolói leszámolásról volt szó. Egy 19 éves fiatalember azért kapott, mert magyarul beszélt. És ez teljesen más kategória.
A csendőrség, a rendőrség egybehangzóan állítja, hogy ó, dehogy, nem volt az magyarverés. Aztán csütörtökön (!!!) végre előkerült Emil Boc polgármester is valamelyik kő alól és kijelentette, semmiféle interetnikai konfliktusra utaló jel nincs az ügyben, amúgy ő mindenféle erőszakot elítél és blabla…
Közben a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT) és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) felvonulást szervezett a kolozsvári sétatéren a hétfői brutális incidensek okán. Több százan össze is gyűltek a Sétatér elején csütörtök este hétkor, ahonnan a tömeg a Kolozsvár Arénához, vagyis az Kolozsvári U csapatának hazai stadionjához vonult. Csendben, békésen. Mert hiszen ez volt a megmozdulás célja: megüzenni, hogy az agresszió, a gyűlölet nem vezet sehova. A végcélnál minden felszólaló elmondta a magáét, abszolút pozitív módon, még egy arra járó román hölgy is szót kért és kapott.
A legmeghatóbb dolog ebben a megmozdulásban az volt, hogy a tömeg oroszlánrésze fiatalokból állt. Persze, ezt részben az is magyarázza, hogy ifjúsági szervezetek hirdették meg a felvonulást. Viszont az is fontos, hogy a fiatal generációk nem voltak közömbösek a közös ügy iránt, pedig hej, hányszor megkapják a kritikát.
Nyilván az lett volna a legjobb, ha nem kellett volna felvonulást szervezni. Na de ha már kellett, akkor így kellett.
Ugye, az van, hogy a nagy háborús egyezkedésben Románia olyan jó fiú volt, hogy adományozott egy Patriot rakétarendszert Ukrajnának. Ez szép dolog, kalapot le!
Az is van, hogy az adományozást követően Romániának összesen három darab Patriot rendszere maradt, amelyeket az ígéretek szerint 2025 első trimeszterére beüzemeltek. De ez még mindig csak három, nem négy.
Közben pedig, ugye, az is van, hogy a Trump-adminisztráció enyhén szólva másképp áll a világhoz, mint a Biden-adminisztráció. Ez azt is jelentette, jelenti, hogy hiába igyekszik Románia jó fiúnak lenni, már nem úgy pontozzák, mint korábban. Egyik példája ennek éppen az, ahogy Amerika egyik napról a másikra felfüggesztette a román állampolgárok vízummentességét. A román kormány olyannyira aggódik, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken már arról beszélt, az amerikai román diaszpórához, közelebbről befolyásos amerikai román üzletemberekhez fordult, ugyan beszéljenek már ők Trump elnökkel, hátha rájuk hallgat.
Szóval ebben a korántsem fesztelen légkörben óriási örömhírt is közölt a miniszterelnök. Nevezetesen, hogy a régóta várt negyedik Patriot rakétarendszer meglesz! Megvan rá a pénz, le is pengették. És a hab a tortán, hogy egy vadiúj rendszert kapnak, nem használtat, mint amilyet Ukrajnának adtak.
Az emberi találékonyságnak nincs határa, szokták mondani. Így volt ezzel egy szappangyártó cég is, amelynek igen szép termékei vannak, mellesleg. Csak hát ha versenyképes akar maradni a piacon, folyton új ötletekre kell vadásznia. Így juthatott el odáig, hogy a gyászos emlékű hazai kommunista diktatúra vezérét, Nicolae Ceaușescu elvtársat is szappanba öntötte. A kis szappanszobornak címe is van: Hódolat Ceaușescu előtt. A leírás pedig, nos, úgy beszél a diktátorról, mintha pozitív figura lenne.
És ezt nem hagyta szó nélkül a kommunizmus bűneit kutató intézet (IICCMER): bűnügyi feljelentést tett a cég ellen a nagybányai ügyészségen, mivel hogy olyan figuráról van szó, akit népirtás és emberiesség elleni bűncselekmény is terhel.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!