// 2025. december 23., kedd // Viktória

Tüntetők foglalták el Janukovics rezidenciáját

// HIRDETÉS

Miközben mindenki azt várta, hogy lemond. Harkivban szólt, hogy mégsem mond le, erre a parlament leváltotta. A tüntetők az államfői luxuson hüledeznek.

A kijevi Majdan tér tüntetői is meglátogatták Viktor Janukovics elnöki rezidenciáját szombaton, miután híre ment, hogy ő maga már nem tartózkodik Kijevben. Olyan lehetett a hangulat, mint ha mi 1989 decemberében bejutottunk volna Ceausescu valamelyik luxusvillájába.

 

Pávákat és kisebb állatfarmot találtak a rezidencia területén, amelyben Janukovics 2005 óta lakik. Még kormányfőként költözött be. Előbb bérelte, később - állítása szerint minden megtakarított pénzét ráfordítva - megvette.

 

A tüntetők egyrészt ámulkodnak és háborognak a luxuson, amit ott találtak, másrészt állítólag csomó iratot és bizonyítékot találtak arra, hogy Janukovics mennyire korrupt módon gyakorolta a hatalmat.

 

 

A szart is arannyal takarította az EuroMaidan twitteres fotója szerint

 

Délben még annak hírét ünnepelték a tüntetők, hogy Janukovics lemondott, és mindenki várta, hogy ezt hivatalosan is jelentsék be az ülésező parlamentben. Délután viszont megjelent maga Janukovics a kelet-ukrajnai Harkiv tévécsatornáján, és azt állította, nem mondott le, őt csak megfenyegették a nyugatbarát ellenzékiek. És hogy Kijevet fasiszták vették uralmuk alá.

 

Az espreso.tv honlapján megjelent cikk szerint Janukovics egész éjjel Putyinnal telefonált, és arról próbálta meggyőzni az orosz elnököt, hogy ha ő elszakítja Kijevtől az ország keleti részét, akkor Oroszország terjesszen ki egyfajta protektorátust az új állam fölé. Putyin viszont erről hallani sem akart.

 

Szevasztopolban tüntetők azt kérték az utcán, hogy egyesülhessenek Oroszországgal - írja a Guardian honlapján. Szevasztopolban állomásozik Oroszország Fekete-tengeri flottája.

 

Harkiv Ukrajna második legnagyobb városa, és nemcsak Janukovics van most ott, hanem egy ottani kórházban őrizték és kezelték Julija Timosenko volt kormányfőt, az ellenzék ikonikus vezéralakját, akit 2011-ben hét év börtönre ítéltek hivatali visszaélés miatt. A városközpontban ma több ezren tüntettek az eddigi ellenzék mellett, velük párhuzamosan pedig egy több száz fős csoport Oroszországot éltette ugyanott.

 

Timosenko közben a reptér felé tart a legújabb híradások szerint. Ukroblogger Twittere szerint a kijevi Majdan térre megy, és indul majd az elnökválasztáson.

 

Leváltotta a parlament

 

Janukovicsot a parlament ma délután megfosztotta államelnöki tisztségétől, és vádemelést javasolt ellene. 323 képviselő szavazta meg a javaslatot, olyanok is, akik addig Janukovics pártját támogatták. Janukovics tévényilatkozatában puccsnak nevezte a kijevi eseményeket. A parlament azt is megszavazta, hogy május 25-én tartsanak előrehozott választásokat.

 

Alakul közben az ukrán felkelés himnusza Csaó, Vitya! címmel:

 

 

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter viszont felrója az ellenzéknek, hogy nem volt képes betartani a 21-én Janukoviccsal aláírt megállapodást, és hogy az ellenzéket fegyveres szélsőségesek és pogromkeltők vezetik, akik közvetlenül veszélyeztetik Ukrajna szuverenitását és alkotmányos rendjét. Felszólította Németországot, Lengyelországot és Franciaországot, hogy vessék latba befolyásukat az ellenzékre, és azonnal tartassák be a megállapodást. 

 

A megállapodás szerint egységkormány alakulna tíz napon belül, majd az összes politikai erő együtt megszervezte volna az előrehozott választásokat valamikor az év során.

 

A lengyel külügyminiszter már válaszolt is neki, Radislaw Sikorski azt mondta, Kijevben nem történt puccs, és a parlament intézkedései törvényesek.

 

Moshe Reuven Azman kijevi rabbi az izraeli Ma'ariv újságon keresztül arra sürgette a kijevi zsidókat, hagyják el a belvárost vagy egyáltalán magát a várost, és ha lehet, akkor az országot is, mert folyamatosan figyelmeztetéseket kapnak arról, hogy zsidó intézményeket fognak megtámadni.

 

 

Fotó: Novaja Gazeta. Még több kép a tünetők látogatásáról a Janukovics-rezidencián az alábbi linken.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS