// 2024. október 5., szombat // Aurél
Lucian Pahonţu

Tudta Ön, hogy nem Klaus Iohannis az igazi vezető, hiszen ő csak egy bábu?

Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök megmondta a tutit.

Romániát egy, a titkosszolgálatok és az ügyészek, illetve bírák összefonódása nyomán létrejött „párhuzamos” állam irányítja. Ez evidencia mindenki számára, aki a bukaresti szociálliberális kormány tagjainak nyilatkozataival, illetve a koalíció sajtója által terjesztett hírekkel fekszik és kel.

Azoknak azonban, akik még nem kellőképpen tájékozottak az ügyben, Liviu Dragnea, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, egyben a kormány valódi feje tartott gyorstalpaló kiképzést a kormány egyik fő szócsövének számító Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva.

Dragnea szerint

a párhuzamos államot egy olyan csoport alkotja, amelynek tagjai két célt tűztek ki maguk elé: az egyik, hogy minél több pénzt szerezzenek, természetesen törvénytelenül, a másik pedig az, hogy megőrizzék az irányítást az összes állami intézmény fölött.

Mindeközben pedig térden állnak így Dragnea –, mert emellett minden befolyásos külső entitást kiszolgálnak.

És a vezér nem Klaus Iohannis államfő, a legfőbb politikai ellenfél.

Nem.

Ő csak egy bábu, akit „a rendszer” eszközként használ a kormány gáncsolására.

Dragnea szerint ugyanis a párhuzamos állam legfőbb irányítója valójában egy szürke eminenciás: Lucian  Pahonţu, a kormányőrség vezetője. Aki pozíciójából fakadóan bárkit megfigyeltethet.

A PSD választási csalás miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre, egy hivatali visszaélési ügyben pedig alapfokon elítélt elnöke szerint ő az, aki kifundálja a gonosz terveket, amelyek arról szólnak, hogyan kell félreállítani a kényelmetlen politikusokat, hogyan kell működtetni az álhírgyártó sajtót, ő áll a zsarolások mögött. 

És persze

számos olyan bíró van, aki ma is fél a Román Hírszerző Szolgálattól (SRI) és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálytól (DNA), ezért ítél el ártatlan embereket.

De a kormány most mindennek véget vet. A 2018-as év volt a vég kezdete a párhuzamos állam képviselői számára: a DNA korábbi főügyészét már félreállították, és most következik a legfőbb ügyész. És igaz ugyan, hogy a korrupcióellenes ügyészség még számos visszaélést követ el – többet, mint eddig –, de a 2019-es év lesz a párhuzamos állam felszámolásának esztendeje.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro