Ellentétben legfőbb szövetségesével, Liviu Dragnea PSD-elnökkel, aki – legalábbis a szavak szintjén – nem.
Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke, a szociáldemokratákkal együttműködő szabadelvű ALDE vezetője továbbra is számol azzal a lehetőséggel, hogy az RMDSZ-szel is együttműködjenek a decemberi parlamenti választások után, annak ellenére, hogy Liviu Dragnea PSD-elnök a napokban többször is kizárta a magyar érdekképviselettel közös kormányzást.
Tăriceanu a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hétfőn azzal érvelt: nem jó figyelmen kívül hagyni a magyar kisebbség célkitűzéseit, mert amikor a lakosság egy jelentős hányadát semmibe veszik, és kizárják a döntéshozatalból az „szélsőséges kilengések" kockázatával jár.
A politikus, aki 2004-től 2008-ig Románia miniszterelnöke volt, hasznosnak és gyümölcsözőnek ítélte az RMDSZ-szel korábbi koalíciós együttműködését.
Úgy értékelte: 1918 után Erdély többségi románság - amely a városokban ugyan kisebbségben volt, de a térség egészében többséget alkotott - az „anyaországhoz való visszatérést" követően megszűnt másodrangúnak lenni, és a „többiekkel, a magyarokkal egyenrangú" polgársággá lépett elő. A politikus szerint nem állítható, hogy 1990 után a magyarság mellőzött lett volna Romániában, Tăriceanu szerint ugyanolyan mértékben teljesültek célkitűzései, mint a többségi román lakosságé.
Múlt héten Liviu Dragnea, a december 11-i parlamenti választások megnyerésére leginkább esélyes PSD elnöke leszögezte: nem akar kormányzási megállapodást kötni az RMDSZ-szel, és azt reméli, hogy a románok elegendő szavazatot adnak a PSD-re és az ALDE-ra ahhoz, hogy ne legyen szükségük az RMDSZ-re a kormányalakításnál.
Dragnea hétfőn megerősítette: az RMDSZ-szel való közös kormányzás „esélye nulla", miután Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ kampánynyitó rendezvényén arról beszélt, hogy „1918 a veszteség éve volt" a magyarság számára.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péternek a jelek szerint bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!