Tizenhat koronavírusos beteget ápoltak az osztályon.
FRISSÍTÉS 3
A legfőbb ügyészség bűnvádi eljárást indított gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, az ügyet két olyan ügyészre bízták, akik korábban dolgoztak már hasonló helyzetekben: Marius Iacob a tíz éve történt bukaresti szülészeti tűzesettel foglalkozott, Eduard Mihai Ilie pedig a 2015-ös Colectiv-tűzvész ügyében indított eljárás vezető ügyésze volt.
FRISSÍTÉS 2
A halálos áldozatok száma tízre emelkedett. A Neamţ megyei katasztrófaelhárítás szóvivője szerint hét másik személy állapota kritikus.
George Lazăr prefektus szerint a betegeken kívül kórházi dolgozók is megsebesültek.
Az intenzív osztályon ügyeletes, a betegeket menteni próbáló, súlyosan megsebesült 42 éves orvost egy katonai repülővel Bukarestbe szállítják.
FRISSÍTÉS
Tíz óra körül a helyszínre érkezett Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, aki korábban a Digi24 televízióban közölte, hogy az eredetileg közölt hét halálos áldozaton kívül egy újabb személy meghalt – akiről eredetileg igen súlyos sebesültként beszéltek –, a megsebesült ügyeletes orvos a testének 40 százalékán égési sérüléseket szenvedett, amelyek a végtagjain negyedfokúak. Tătaru azt mondta: a tüzet valószínűleg rövidzárlat okozta.
Az intenzív osztályon előzőleg átalakításokat végeztek, hogy helyet csináljanak az újabb koronavírusos betegeknek.
Egy helyi televízió fotókat közölt a helyszínről, jól látszik a pusztítás mértéke, a teljesen kiégett kórtermek, az elszenesedett ágyak és berendezés:
Eredeti cikkünk:
Legalább heten meghaltak Piatra Neamţon szombat este, miután tűzvész ütött ki a megyei kórház intenzív osztályán – közölte Popa Irina, a Neamţ megyei katasztrófalehárítás szóvivője.
Két ember állapota súlyos. Egyikük orvos. A másik sérült állapota kritikus. A szóvivő szerint az orvos a lángok közé vetette magát, hogy menteni próbálja a betegeket.
A kórház intenzív osztályán, ahol a koronavírusos betegeket ápolták, 16 ember feküdt két helyiségben. A halálos áldozatok mind magatehetetlen, lélegeztetőgépre kapcsolt, intubált betegek voltak. A tűz fél hét körül ütött ki – közölte a kórház.
A tűzoltók több járművel szálltak ki a helyszínre és elkezdték az oltást. Azt egyelőre nem tudni pontosan, mi okozta a tüzet, a Digi24 hírtelevízió szerint szemtanúk azt mondják, a lángok fellobbanása előtt robbanás történt az intenzív osztályon.
A súlyos égési sérüléseket szenvedett orvost és a többi beteget mentőautókkal átszállítják egy Iaşi-i kórházba.
A belügyminisztériumban válságcsoportot hoztak létre, ott van Ludovic Orban miniszterelnök és Raed Arafat államtitkár is. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter azonnal a helyszínre indult.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.