Ő a legsikeresebb román államfő – 29 évvel a forradalom után.
Töretlen a kommunizmus iránti nosztalgia, erre utaló eredmény született azon a felmérésen, amelynek során az elmúlt évtizedek államfőit rangsoroltatták a román lakossággal. A Szociológiai Tanulmányok Intézete (Institutul de Studii Sociale – ISOGEP) november 15. és decembrie 6. között kérdezte az ország lakosságát arról, kit tekint a legjobb román államfőnek az elmúlt évtizedekből.
És, ki hitte volna, a legpozitívabb megítélése még mindig a volt kommunista diktátornak, Nicolae Ceauşescunak van a román nép körében. Az 1.065 megkérdezett róla nyilatkozott a legkedvezőbben és ő kapta a legkevesebb kritikát is.

Fotó: Adevărul.ro|ISOGEP
A Kárpátok géniuszáról a megkérdezettek 64,3 százalékának volt jó, és csupán 31,7 százalékának rossz véleménye. Az eredmény azért is meglepő, mert a pozitívan nyilatkozók 45 százaléka 49 év alatti, azaz az 1989-es forradalom előtt még nem töltötte be a 20. életévét.
a román lakosság körében, 50,7 százalékuk ítélte pozitívnak a teljesítményét, 46,3 százalék pedig rossznak. Őt Traian Băsescu követi a népszerűségi listán, igaz, az ő esetében már több a fekete pont, mint a piros: a megkérdezettek 42,2 százaléka ítélte hasznosnak, 54,5 százalék károsnak a munkásságát.
Hasonló Emil Constantinescu megítélése is, esetében az interjúalanyok 41,1 százaléka pozitív, míg 52,1 százalék negatív irányba billentette a mérleg nyelvét.
az ő tevékenységét a megkérdezettek 63,1 százaléka károsnak ítélte, és csupán 33,9 százalék gondolta jónak.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Meghonosodott a hibrid munkavégzés Romániában. Medve támadt egy férfira Maros megyében.

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.

További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.

… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.

Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.