… egy diplomás szakorvos szakképzetlen munkásként dolgozik, miközben a kórházban munkaerőhiány van… vásárlóhordák dúlták fel a nagyváradi és tordai Hervis-üzleteket.
A hétfői szent napon történt, hogy az alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte a feddhetetlenségi törvényhez a PSD által hozzáadott, széles körben csak „Fritz-módosításnak” becézett kiegészítést, amely kimondja, hogy az a köztisztviselő, aki esetében összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), akár a törvény érvénybe lépése előtt (vagyis visszamenőleges hatállyal), elveszíti a tisztségét.
És hogy miért nevezik ezt a kiegészítést „Fritz-módosításnak”? Hát azért, mert Dominic Fritz temesvári polgármester (és USR-elnök) esetében az ANI 2020-ban összeférhetetlenséget állapított meg egy városrendezési ügyben.
Ilyenkor az ember leül, mély levegőt vesz és megpróbálja elhitetni magával, hogy Románia egy demokratikus jogállam, ahol az alkotmányosság szent és sérthetetlen.
Mit is mond Románia alkotmánya a törvénykezés hatályosságáról? Ezt mondja:
Ez azt jelenti, hogy semmilyen törvényt nem lehet a múltban megtörtént esetekre alkalmazni. Tehát Dominic Fritz 2020-as összeférhetetlenségi ügyére sem.
A polgári reakció nem is váratott magára sokat: civil szervezetek nagygyűlést szerveznek Temesvár központjában szerda este hét órára. A kezdeményezők elfogadhatatlannak tartják, hogy egyesek a jogot politikai ellenfeleik kiiktatására, egészen konkrétan politikai elnyomásra használják. Ettől a perctől kezdve Románia nem jogállam. Ami még fontos: ma Dominic Fritz ellen irányul ez az elnyomás, ám holnap bárki mást célba vehetnek azok, akik ilyen eszközök bevetésétől nem riadnak vissza.
A kezdeményezők ezzel zárják közleményüket: a Szabadság Városa nem hallgatott 1989-ben. Nem hallgatott, amior a forradalom ideáljait elárulták. És most sem fog hallgatni.
Úgy legyen.
Megszokhattuk, hogy a mioritikus haza a végtelen abszurditások otthona, de néha a legedzettebbeknek is leesik az álluk egy-egy hajmeresztő történet olvastán.
Amint az köztudott, a hazai orvosképzést (is!) gyakran éri az a vád, hogy lényegében külföldre nevel orvosokat. Nyilván nem ez a szándék, de hát egy demokratikus országban senkit sem lehet megállítani, aki egy jobb élet reményében ki akar vándorolni. Jobb körülményeket biztosítani itthon, azt lehetne, hogyne, de a mioritikus hazának ez valahogy nem sikerült.
Na és akkor az abszurd történet: adott egy tulceai fiatalember, aki a fővárosban elvégezte az orvosi egyetemet, aztán tovább tanult, szakosodott és végül megkapta a hivatalos okmányt, miszerint ő gyermekonkológus és -hematológus szakorvos.
Nagyszerű, gondolta a fiatalember és szépen hazament a dobrudzsai Tulcea városába, hogy munkájával előbbre vigye az életminőség dolgát. Nem elhanyagolható apróság: Tulcea az azonos nevű megye székhelye, tehát ott van a megyei sürgősségi kórház. Ahol évek óta munkaerőhiánnyal küszködnek.
Szóval, a mi fiatal szakorvosunk elment a megyei kórházba, hogy akkor ő beállna dolgozni. Igen ám, de közölték vele, hogy nem lehet. Mert van egy minisztériumi előírás, amely szerint a gyermekonkológus és -hematológus szakorvosok nem indíthatnak praxist, de nem is vállalhatnak munkát a kórházban mint általános gyermekgyógyászok. Csak onkológusként és hematológusként.
De hahó, hát a szakorvos kitanulta az általános gyermekgyógyászatot is szakosodás előtt, ágál a józan ész… hiába.
A fenti epizód tavaly történt. Azóta a szakorvos építkezéseken dolgozik, szakképzetlen munkásként. Maltert kavar, állásokat épít, glettel, vakol, cipel, amire épp szükség van. Ugye, valamiből meg kell élni. Nem mintha az építkezéseken zajló munka nem lenne tisztességes és megbecsülésre érdemes. Dehogynem. De ha az ember tíz éven át tanult, hogy gyermekeket gyógythasson, talán mégis a szakmában kellene tudjon elhelyezkedni.
Hát így. És akkor csodálkozunk, hogy így dübörög a mioritikus haza…
Az emberiség jó ideje éldegél itt a Földön. És a hírek szerint ma is fejlődik. Bár néha olyan dolgok történnek, amelyek elsősorban azt igazolják, hogy az említett fejlődés iránya nem a civilizált emberi viszonyulás, hanem ellenkezőleg, valamiféle primitív hordai viselkedés fele halad.
Van egy osztrák, sportruházatot és sportszereket forgalmazó cég, a Hervis. E a cég Romániában is jelen van, elsősorban a mioritikus haza gombamód szaporodó malljaiban nyitott boltjaival. Igen ám, de a cég úgy döntött, hogy az idei év végéig minden romániai boltját bezárja és tovább áll az országból.
Az ilyen esetben alkalmazandó cégpolitika szerint a Hervis is masszív (50 százalékos) árleszállításokba kezdett, nyilván azért, hogy értékesítse, amit még tud, hiszen annál kevesebbet kell majd bepakolni és hazavinni.
Az illetékesek szépen be is jelentették az árleszállításokat, aztán felkészültek a kedves vásárlók érkezésére. De nem a vásárlók érkeztek, hanem a fentebb említett primitív horda. (Pontosítás: sajnos kiderült, hogy maguk a vásárlók alkották a hordát.)
A sáskajárásra emlékeztető bevásárlási ostrom két Hervis-üzletet érintett, a nagyváradit és a tordait (legalábbis az eddigi hírek szerint): a szemtanúk és a felvételek szerint kő kövön, doboz dobozon nem maradt az üzletekben az attak után.
Az ember ilyenkor eltöpreng azon, hogy mi értelme volt a homo sapiens faj évezredeken át történő fejlődésének. Aztán azon is, hogy talán ez az egész fejlődéselmélet humbug.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.
Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.
„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.