Hiába nyert alapfokon a magyar fél a himnuszperben, a prefektúra fellebbezett.
Kovászna megye prefektusa, Sebastian Cucu fellebbezett a sepsiszentgyörgyi bíróság azon ítélete ellen, amellyel érvénytelenítette a magyar himnusz nyilvános éneklése miatt a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezetére kirótt bírságot – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
Az ötezer lejes bírságot azért rótta ki a prefektus hivatali elődje, mert az MPP által szervezett tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés végén az összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt.
Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki szervezetének elnöke elmondta, hétfőn járt le a határidő, ameddig a prefektus fellebbezhetett, és érdeklődésére a megyei törvényszéken közölték, hogy megtörtént a fellebbezés. A hírt Sebastian Cucu is megerősítette. A prefektus a hírügynökségnek csak annyit mondott, hogy a megszokott procedúra szerint járt el.
Az alapfokon ítélkező sepsiszentgyörgyi bíróság három ponton is elfogadta a felperes MPP érveit. Egyrészt semmisnek nyilvánította a prefektúra büntetését, mert azt nem a megfelelő jogi személyre rótták ki. A trianoni megemlékezést az MPP városi szervezete tartotta, a büntetést viszont a megyei szervezetre rótták ki. A bíróság szerint a pártnak kizárólag az országos szervezete számít önálló jogi személynek, ezért csak az bírságolható.
A bíróság annak a kormányhatározatnak a törvényességét is vitatta, amely alapján a prefektus a bírságot kirótta. A kormányhatározat ugyanis a román nemzeti jelképek használatára vonatkozó törvény végrehajtási utasításait tartalmazza. A törvényben pedig nincs megkötés más államok himnuszának eléneklésével kapcsolatban.
Az ítélet azt is kimondta, hogy jogi személy nem énekelhet himnuszt, így nem is bírságolható ezért. A törvényszék szerint egy tömegrendezvényt szervező jogi személy ellen csak akkor szabható ki büntetés, ha nem teljesíti a rendezvényszervezés kötelező feltételeit.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!