// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Törvényben szabályozná a különórákat az oktatási minisztérium

// HIRDETÉS

Nem tarthat a tanár saját diákjának, a miniszter szerint nem etikus.

Random ötletbörze benyomását kelti az oktatási minisztérium működése, de legalábbis az, ahogy Ecaterina Andronescu bedobja a nyilvánosságba az ötleteit. Supp, feldobja, aztán esik, ahova esik, kerül, amibe kerül, például 400 millió euróba kb. másfél millió tablet. Ejsze csak ad rá pénzt az unió.

Ugyanígy, tervezés és egyeztetés nélkül dobta be ma az ötletet kolozsvári sajtótájékoztatóján, hogy az oktatási törvénnyel kellene szabályozni a magánórákat. Mert hogy néz az ki, hogy egy tanár saját diákjának tart otthon különórát.

Majd azt is elárulta, hogy ezt tulajdonképpen már megtiltották korábban miniszteri rendelettel.

Andronescu azt sem tudja elfogadni, hogy egy tanítónő a saját osztályát vigye a saját afterschool programjába.

Majd a különórák komplex jelenségén elmorfondírozva ugyanazon a sajtótájékoztatón oda jut, hogy végül is nem lehet elkerülni őket, sőt át kellene vegye valamilyen formában az állami oktatási rendszer. Ez esetben a tanár korrepetírozhatja a saját diákját.

Mert hogy az egyik fő probléma, ismerte el a miniszterasszony, hogy durva képességbeli különbségek alakulnak ki gyakorlatilag már a második osztálytól kezdve, ezt a hátrányt pedig 13-14 éves gyerekeknél gyakorlatilag már nem lehet ledolgozni. És így jut oda egy teljes évfolyam, hogy a 142 ezer nyolcadikosnak több mint egyharmada, 55 ezer tanuló az átmenő ötöst sem érte el tavaly matematikából.

Andronescu egyébként épp a Kolozs megyei főtanfelügyelőség új épületét avatta fel Kolozsváron, és részt vesz a Románia Európai Tanácsi Elnökségének Prioritásai az oktatás terén című kétnapos konferencián. Ennyi biztos. Ahogy az is, hogy a magánórák még jó sokáig élni és virulni fognak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro