// 2025. október 27., hétfő // Szabina

Törvény született az élelmiszerpazarlás megelőzése érdekében

// HIRDETÉS

Románia a kilencedik legpazarlóbb európai ország az élelmiszerek tekintetében.

A képviselőház kedden elfogadta azt a törvénytervezetet, melynek célja az élelmiszerpazarlás megelőzése. A jogszabály arra kötelezi a kereskedelmi egységeket, illetve élelmiszerláncokat, hogy tegyenek meg mindent a pazarlás megfékezésére, például kössenek szerződést alapítványokkal, non-profit szervezetekkel, öregotthonokkal, gyermekvéldelmi központokkal, kórházakkal, melyek átveszik azokat a még fogyasztásra alkalmas élelmiszereket, melyeknek közeleg a lejárási dátuma. Akik nem tesznek eleget a törvényben szereplő előírásoknak, akár 10 ezer lejre is büntethetőek.

Arra is kötelezik az üzleteket, hogy akciós áron értékesítsék az ilyen termékeket. A jogszabály korlátozza az élelmiszerek megsemmisítését, és előírja, hogy állatmenhelyekhez kerüljön a lejárt szavatosságú, emberi fogyasztásra már nem alkalmas élelem, illetve komposzt vagy biogáz készüljön belőlük.

A jogszabály indoklásában szerepel, hogy az Európai Unió tagállamaiban, a 2012–2014 közötti időszakban 82 és 114 millió tonna még fogyasztható élelmiszer landol a kukákban. Románia a kilencedik a legpazarlóbb európai országok listáján, évenként 2,2 millió tonna, napi 6 ezer tonna kidobott élelmiszerrel.

Világviszonylatban évi 1,3 milliárd tonna élelmiszer nem kerül elfogyasztásra, ami 750 millió dollar veszteséget jelent az élelmiszeriparnak.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Helikopterrel vitte a kenőpénzt az ismert üzletember – pénteki hírmix
Főtér

Helikopterrel vitte a kenőpénzt az ismert üzletember – pénteki hírmix

Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Megemelte saját fizetését a rekordadósságot felhalmozó község polgármestere – hírmix
Főtér

Megemelte saját fizetését a rekordadósságot felhalmozó község polgármestere – hírmix

Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Mentőhelikoptert hívtak a tragikus balesethez Vaslábra
Székelyhon

Mentőhelikoptert hívtak a tragikus balesethez Vaslábra

Életét vesztette az egyik áldozat vasárnap délelőtt a Gyergyószentmiklós melletti Vaslábon történt közúti balesetben.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.