És persze az anyanyelvhasználat biztosítását.
A történelmi régiók visszaállítását, az anyanyelvhasználati jogok biztosítását és a bevándorlási kvóták elutasítását kérte Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnöktől egy vasárnapi nyílt levélben.
A pártelnök úgy vélte, a romániai politikai rendszer megváltoztatása csak egy átfogó strukturális reform útján valósulhat meg, ami elsődlegesen Románia regionalizációját jelentené. Szerinte a három történelmi országrészt Erdélyt, Havasalföldet és Moldva nagyrégiókat a történelmi régiók alapján kell újraszervezni.
Az EMNP a régiók autonómiáját olyan kollektív jogként határozta meg, amely lehetőséget teremt arra, hogy egy régió vagy egy közösség a törvényes hatáskörébe tartozó ügyekben legjobb tudása szerint saját maga döntsön, a központi hatalom beleszólása nélkül.
Szilágyi Zsolt arra is felhívta a kijelölt kormányfő figyelmét, hogy Romániában a társadalmi béke egyik feltétele, hogy az ország lakosságát alkotó nemzeti közösségek tagjai anyanyelvüket nemcsak a családban, hanem az élet minden területén használhassák.
Ez azt jelenti, hogy egy nemzeti közösség által jelentős számban lakott régióban bármilyen ügyintézés érdekében az állampolgárok természetes módon anyanyelvükön fordulhassanak - szóban és írásban - az önkormányzathoz, a rendőrség és az igazságszolgáltatás illetékeseihez és egyéb állami hivatalokhoz.
Szükségesnek tartotta ugyanakkor a nemzeti- vagy regionális zászlók szabad használatának biztosítását azokban a régiókban és helységekben, ahol őshonos kisebbségek élnek.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen széles körű átalakítás és politikai szemléletváltás nem megy egyik napról a másikra. Bízunk abban, hogy azokból az európai példákból kiindulva, amelyeket ön is megismerhetett munkássága során, lehetősége lesz arra, hogy lefektesse az alapjait egy széleskörű mentalitásváltásnak" - fogalmazott nyílt levelében Szilágyi Zsolt.
Az EMNP elnöke a migráció kihívásaira is felhívta a kijelölt miniszterelnök figyelmét, és a bevándorlási kvóták következetes elutasítását ajánlotta Dacian Cioloşnak.
„Hisszük, hogy a kötelező kvótarendszer semmit nem old meg, sőt, elmélyíti a válsághelyzetet" - olvasható a nyílt levélben. Úgy vélte, a közép-kelet-európai szolidaritásvállalás ebben Románia segítségére lehet. Szilágyi Zsolt ezúttal is javasolta, hogy Románia is vizsgálja felül a román-szerb államhatár védelmét, és zárja le kerítéssel a határszakaszt.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...