// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

Tömegnyomor és kolbász jár a túrós puliszka mellé december elsején Gyulafehérváron

// HIRDETÉS

Az önkormányzat nagy erőbedobással, a szállásadók csillagászati árakkal készülnek a Nagy Napra.

Nemcsak Gyulafehérváron, de a közeli városokban, Szászsebesen, Nagyenyeden és Balázsfalván is alig kapni már szálláshelyet a december elsejei Nagy Napra, amikor Románia az Erdéllyel való egyesülés centenáriumát ünnepli. Ahol mégis akad kiadó szoba, azt csillagászati áron kínálják, Balázsfalván például egy szobáért 420 lejt (!) kérnek egyetlen éjszakára.

A világraszóló ünnepségek színhelyén, Gyulafehérváron ennél is jobban tudnak élni a száz évben egyszer adódó lehetőséggel: egy garzonlakást legkevesebb 2.744 lejért, míg egy négy személy befogadására alkalmas kétszobás lakást 4.664 lejért vesztegetnek egy éjszakára, számolt be a szakportálok jelentései alapján az Agerpres. A gyulafehérvári hatóságok úgy számolnak, hogy

a december elsejei minivakáció idején több mint százezren látogathatnak el a nagy egyesülés bölcsőjébe.

Éppen ezért nagy erőbedobással készülnek az invázióra. Többek között azzal, hogy kizárják a gépkocsikat a városból: az ünneplő vendégeknek még a városkapuk előtt le kell parkolniuk, hogy ne duguljon be teljesen a belváros.

Paul Voicu alpolgármester szerint a Kolozsvár, Szászsebes és Zalatna felől érkezők számára a rendőrséggel közösen mintegy 4500 parkolóhelyet azonosítottak, többek között a környékbeli cégek parkolóit is használni fogják a célra. Újabb 300 parkolóhelyet szemeltek ki a buszok számára.

A sofőröket önkéntesek terelik majd a számukra kiszemelt parkolóhelyek felé,

onnan pedig autóbusz szállítja őket az ünnepségek helyszínére, a várba. Ezek félóránként közlekednek és több ideiglenes megállóban is megállnak, hogy felvegyék az autóiktól megváló vendégeket. A megállóknak ihletett módon a Centenárium1, Centenárium 2 stb. neveket adják. Az ünnepség után a vendégeknek ugyanide kell visszatérniük.

Persze, csak miután elfogyasztották az ünnepi ebédet, amely idén különbözni fog a megszokottól: a román nemzeti ünnep alkalmából általában felszolgált

babfőzelék helyett az ünnepi menüben túrós puliszka szerepel, igaz, a hagyománytól eltérően kolbász is dukál hozzá.

Azért nem árt résen lenni, ugyanis bár több adaggal készülnek mint más években, a 25-30 ezer porció mégsem lesz elegendő a százezer vendégnek.

A gyulafehérvári hatóságok a vendégek közérzetére is gondoltak: december elsején több állami intézmény is nyitva tart majd, hogy az átfagyott ünneplők megmelegedhessenek. Itt meleg teát és vizet is kapnak, és a mosdókat is használhatják. De több száz mobil WC-t is felszerelnek a városban a számukra.

A centenáriumi dínomdánom egész hétvégén, november 30. és december 2. között tart.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap