Ilyen lassú autós üldözést még nem látott! Még lövöldözés is volt!
A háttérben egy rakás csempészcigi áll.
(Tényleg, mekkora poén lenne, ha lenne egy ilyen cigimárka: Csempészcigi. Na mindegy.)
Szóval az úgy volt, hogy a Suceava megyei egyenruhások hétfőn lekapcsoltak egy férfit némi csempészett bagóval. A férfit kihallgatták, meg nyomozgattak is, és így felmerült a gyanú...
A következő mondatot inkább a rendőrségi közleményből idézem autentikusan: „Így felmerült a gyanú, hogy egy raktár (helyi akcentussal hála – a szerk. megj.) típusú ingatlanban, Moara település területén, nagy mennyiségű idegen eredetű cigarettával töltöttek fel egy busz típusú járművet, amely ezután elindult Gura Humorului város felé.”
A vámügyi típusú egyenruhások ezután szóltak a közlekedési típusú kollégáknak, hogy meló van, így a srácok szolgálati járműbe pattantak, és a busz (pontosabban mikrobusz) típusú jármű elé kerültek.
Amikor azonban megpróbálták megállítani a busz típusú járművet, az hirtelen bevágott egy satuféket, majd rükvercbe kapcsolt, és megpróbált úgy elmenekülni.
Wiki-percek: A járművek hátramenetben nem képesek túl nagy sebesség elérésére, ezért olyan ritkák a tolató autóversenyek.
És ezért olyan mulatságos a lenti videó erről az úgynevezett üldözésről.
Az üldözés mintegy másfél kilométeren át tartott, majd a rendőrök három figyelmeztető lövést adtak le, majd újabb hármat a kisbusz abroncsaira. A 26 éves sofőr ekkor egy kerítésnek tolatott, majd megpróbált gyalogosan menekülni, ám Pityke őrmesterék gyorsabbak voltak és bilincsbe vágták a bűnöző típusú srácot.
A rendőrök az először lekapcsolt férfinál, a kisbuszban és a raktárban összesen ötmillió szál (250 ezer csomag) csempészett cigit találtak, és foglaltak le.
A Suceava megyei rendőröknek feltehetően ez volt az első autós üldözésük egyes fokozatba kapcsolva.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.
A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.

Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.