// 2024. október 2., szerda // Petra
Hamvadó cigarettavég

Többmillió doboz cigit kellene ma visszavonni a polcokról

Százezer lejes bírságot is kaphat az a kereskedő, aki régi csomagolásban árulja a cigarettát. Ettől akár be is csődölhetnek egyes boltok.

Május 20-áig vissza kell vonni a kereskedelemből a régi típusú, kis piktogramos dobozokba csomagolt cigarettát, ettől a naptól a kereskedőkre akár 100 000 lejes bírság is kiróható, ha nem szedik le a boltok polcairól ezeket – írja a Mediafax. Ám a készletek nem merültek ki, a forgalmazók paradox helyzetbe kerültek.
 
Romániának még tavaly májusban gyakorlatba kellett volna ültetnie a vonatkozó uniós irányelvet, de egyrészt kapott egy év haladékot, másrészt az irányelv gyakorlatba ültetéséről szóló törvény csak december 10-étől lépett hatályba, így fél évvel rövidült a régi szabályok szerint gyártott cigaretták értékesítési ideje. Ennek tudható be, hogy a készleten levő cigarettamennyiség számottevő része régi csomagolású, a kereskedők pedig – bár törvényesen jutottak a birtokukba, minden adót, jövedéki adót kifizettek –, nem értékesíthetik azokat.
 
A törvény szerint mától a cigarettásdobozok mindkét oldalának 65%-át az illusztrációnak kell elfoglalnia, 

és ezeket a képeket minden év január elsején cserélni kell újakra, hogy a fogyasztók ne szokják meg azokat.
 
„Olyan termékeket gyártottunk és dobtunk piacra, amelyek után minden adót és illetéket kifizettünk, miután elhagyták az adóraktárt, a kereskedők pedig beszerezték és kifizették ezeket a termékeket” – mondta el Gilda Lazăr, a JTI Románia kommunikációs igazgatója a Mediafax hírügynökségnek. „A pénzügyminisztérium kaszájába befolytak ezek az adók és illetékek, az egészségügyi minisztériumhoz a szenvedélyadó, az ifjúsági és sportminisztériumhoz a sportilleték, a Nemzeti Nyomdavállalathoz a pénz a zárjegyekre” – tette hozzá Gilda Lazăr.
 
Elmondása szerint több millió doboz cigaretta válik törvénytelenné május 20-ától egy megkésett törvény miatt, és nem azért, mert fogyasztásra nem lenne alkalmas.
 
Ha jön a bírság, csődbe mennek

A Romániai Kis- és Közepes Kereskedők Országos Egyesülete (ANCMMR) még május 12-én arra kérte a hatóságokat, hogy hosszabbítsák meg a régi, 2002/349-es törvény szerint gyártott cigaretták határidejét május 20-a utánra, ameddig ki nem merülnek a készletek.
 
A pénzügyminisztériumhoz és az Országos Adóhatósághoz (ANAF) címzett hivatalos levélben a szakmai egyesület felhívja a figyelmet a veszteségekre, amelyeket a kis boltok elszenvednek, amennyiben 2017. május 20-a után nem tudják értékesíteni a régi törvény szerint gyártott cigarettákat.
 
Mint közleményükben rámutatnak, jelentős lehet a veszteségük, ha nem adhatják el az egyébként törvényesen beszerzett árut, ellenkező esetben ugyanis 100 000 lejig terjedő összeggel bírságolhatók. Országszerte több mint 75 000 bolt árusít cigarettát. Az ANCMMR arra figyelmeztet, hogy olyan nagyok lesznek a veszteségeik, hogy kiskereskedők jó része kénytelen lesz lehúzni a redőnyt.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro