// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

Több mint száz év után végre komolyabban rendbe teszi a román állam a monarchiabeli vasútállomásokat

// HIRDETÉS

Közel ötven vasútállomás újulhat meg, ezek közül több az ország legimpozánsabb, egyben legromosabb vasúti műemlékének számít.

Manapság egyre kevesebb jó hír érkezik a szétesőben lévő romániai vasúthálózatról. Olyan kevés beruházás történt az utóbbi száz évben ilyen téren, hogy még a korábbi szállításügyi miniszter szerint is a tizenkilencedik századi állapotokat tükrözik az állapotok. De végre kaptunk egy jó hírt, ami miatt zárójelbe tesszük cinikus megjegyzéseinket, és örülünk annak, hogy a kormányt elkezdte foglalkoztatni a monarchiabeli vasúti építészeti hagyaték megőrzése (éppen időben, még mielőtt teljesen szétrohadna minden).

Megújulhat a herkulesfürdői állomás is, mely kívül és belül is látványos

Rengeteg olyan állomásépület található a mai Romániában, melyen gyakorlatilag száv éve nem ejtettek meg komolyabb beruházást, pedig ezek műemlékeknek számítanak. A kormány 47 ilyen vasútállomást készül felújítani, persze európai uniós támogatással. A hír nem teljesen új, az viszont igen, hogy a vasúttársaság eljutott odáig, hogy újabb 23 állomásra kiírja a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére a pályázatot.

Zömében erdélyi, bánsági állomásépületekről van szó, köztük található a herkulesfürdői, az orsovai, a csíkszeredai, a fogarasi, a szászsebesi, a gyergyószentmiklósi,a szászrégeni, a nagyenyedi, a tövisi, a székelyföldvári vagy a dornavátrai állomásépület is.

Korábban, június elején másik 24 település vasútállomására írtak ki hasonló pályázatot, ezek közül is csak az erdélyi, partiumi településeket soroljuk fel, úgy mint, Szatmárnémeti, Nagybánya, Zsibó, Dés, Bethlen, Érmihályfalva, Nagykároly és Nagyszalonta.

A csíkszeredai vonatállomás legendásan le van pusztulva (Fotó: Veres Nándor, Székelyhon)

A CFR közlése értelmében  az utasok igényeinek és az európai követelményeknek megfelelő színvonalú beruházásokra készülnek. Felújítják és akadálymentesítik az állomásépületeket, ahol modern teret alakítanak ki. Megemelik a vágányok melletti peronokat, hogy könnyebb legyen a fel- és leszállás az utasok számára. Modernizálják a várótermeket, az aluljárókat, az utasok tájékoztatására szolgáló eszközöket, a fűtésrendszert, a szellőzőrendszert, cserélik az elektromos hálózatot, a csatornázást, stb.

A 23 vasútállomás modernizálását előkészítő megvalósíthatósági tanulmányokra fordított összeg értéke megközelíti a 7 millió lejt, melyet a CFR saját költségéből fedez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn
Főtér

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő
Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

// még több főtér.ro