// 2026. április 28., kedd // Valéria

Több mint kétmillió euró adományt kapott az RMDSZ kilenc év alatt

// HIRDETÉS

Verestóy Attila országos szinten a legbőkezűbb párttámogató.

2006 és 2015 között összesen 10 581 621 lejt, mai árfolyamon 2,37 millió euró adományt kapott az RMDSZ jogi és magánszemélyektől, ezzel a hetedik a párttámogatási listán – derül ki egy összesítő adatbázisból, amelyet a Wholi adatelemző cég készített.

A Wholi egy londoni székhelyű, román alapítású startup cég, az adatbázist a Hivatalos Közlönyben megjelent nyilvános adatok alapján készítette. A táblázat elérhető itt.

A kilenc év alatt kapott adományok összege nagyjából a felét teszi ki annak a mintegy 4 millió eurós éves támogatásnak, amelyet az RMDSZ a román államtól kap a romániai magyar közösség nevében.

A különféle szűrők beállításával remekül kezelhető adatbázis szerint a legtöbb adományt a hajdani, azóta a PNL-vel egyesült PDL kapta, kilenc év alatt összesen 95 096 490 lejt, azaz 21,3 millió eurót. A PSD ennek szinte csak a felét, azaz 58 693 566 lejt (13,14 millió eurót), míg a PNL 23 811 685 lejt (5,33 millió eurót).

Párttámogatások
Create bar charts

Az összes párt magánszemély támogatói közül Verestóy Attila szenátor, az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke a legbőkezűbb, ő 2007 és 2014 között 677 224 lejt (több mint 151 ezer eurót) adományozott az RMDSZ-nek.

A második a listán egy viszonylag ismeretlen bukaresti PNL-politikus, Ştefan Jicol, ő 2009 és 2012 között 566 220 lejjel, vagyis közel 127 ezer euróval támogatta pártját. A harmadik a jelenleg börtönben ülő Dan Voiculescu, aki 2006 és 2012 között 515 341 lejt (több mint 115 ezer eurót) adományozott a PC-nek, az USL-nek, valamint a PSD és a PC szövetségének.

A Dan Voiculescu által ellenőrzött Grivco Rt. egyébként a jogi személyek között az első helyen áll, összesen 727 ezer lejjel (közel 163 ezer euróval) támogatta a PC-t (amelynek Voiculescu a vezetője volt).

Az RMDSZ legfontosabb magánszemély támogatói közül Verestóy után a második helyen Antal Lóránt, a gyakorlatilag az RMDSZ ifjúgái szervezetének számító Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke, az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöke, azaz Verestóy közvetlen politikai beosztottja áll 138 800 lejes (kb. 31 ezer eurós) össztámogatással, amelyet 2012-ben és 2014-ben adományozott az RMDSZ-nek. Frunda György a harmadik a listán, ő 2009-ben és 2012-ben 108 500 lejjel (több mint 24 ezer euróval) ajándékozta meg az RMDSZ-t.

A magánszemélyek között az RMDSZ vezető politikusai, parlamenti képviselői és szenátorai, EP-képviselői szerepelnek a lista legfelső részében, majd következnek az egyéb köztisztségekben levő RMDSZ-képviselők, számukra a szövetség szabályzata írja elő, hogy az ilyen minőségben szerzett jövedelmük egy részét be kell fizetniük a pártkasszába.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök összesen 34 900 lejt adományozott az RMDSZ-nek négy különböző évben, ezzel a 18-ik a listán. Kovács Péter ügyvezető elnök a 49. helyen áll összesen 20 200 lejes támogatással, amit három különböző évben adott az RMDSZ-nek.

Az alábbi grafikon az RMDSZ-t támogató magánszemélyek közül az első tízet és az általuk adományozott összegeket mutatja:

Magánszemélyek
Create bar charts

Az RMDSZ-nek a legnagyobb összeget adományozó jogi személy az RMDSZ által létrehozott marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Borbély László. Az alapítvány 2008-ban 215 000 lejt (több mint 48 ezer eurót) adományozott az RMDSZ-nek.

Következnek a listán a 2014-ben elhunyt Mudura Sándor nagyváradi vállalkozó érdekeltségébe tartozó Lotus Market és Plaza Invest részvénytársaságok, majd a negyedik helyen a szintén az RMDSZ által létrehozott kolozsvári Claudiopolis Alapítvány, amely 2007-ben és 2008-ban összesen 159 100 lejt (több mint 35 ezer eurót) adományozott az RMDSZ-nek. A lista 8. helyén van a szintén RMDSZ-alapítású Progress Alapítvány, amely 2008-ban és 2009-ben összesen kereken 100 ezer lejt (több mint 22 ezer eurót) adományozott.

Az RMDSZ-t támogató tíz legfontosabb jogi személy:

Jogi személyek
Create bar charts

Vannak olyan cégek is, amelyek több pártot is támogattak, ilyen például az akkumulátorokat gyártó besztercei Rombat, amely a PSD és a PNL mellett a PDL-t és az RMDSZ-t is támogatta, vagy a Construcţii Montaj nevű építőipari cég, amely a PSD-nek, az PDL-nek és az RMDSZ-nek is adakozott.

A Wholi összesítése szerint az RMDSZ-t kilenc év alatt 1986 magánszemély és 213 jogi személy támogatta adományokkal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
Székelyhon

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

// még több főtér.ro