// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Több mint 1800 romániai iskolában nincs vezetékes víz

// HIRDETÉS

És persze még ennél is több az olyan, amely a csatornarendszerre sincs rákötve.

Bár már jócskán benne vagyunk a 21. században, az elvileg Európában található Romániában ez még mindig nem csapódott le minden szinten.

Ilyen terület például az oktatás is, amelynek a sanyarú helyzetéről most újabb felmérés ad tanúbizonyságot.

Az Energy Policy Group nevű szervezet által bemutatott kimutatás szerint ugyanis több mint 1800 olyan iskola van például az országban, ahol még vezetékes víz sincs.

Az adatokat nem az ujjukból szopták, hanem elvileg a legautentikusabb forrásból merítették: az oktatási minisztérium adatbázisából.

Ebben többek között azt mérték fel, mennyire ellátottak az országban álló iskolaépületek az alapvető szolgáltatásokkal, illetve milyen állapotban vannak.

Mint kiderült, a 17 819 iskolaépületből az illetékesek csupán 11 571 adatait töltötték fel abba az adatbázisba, amelyben azt firtatták, az ingatlanok milyen mértékben közművesítettek.

De még így is lelombozó a kép.

Az adatbázisban szereplő épületek közül 1874-ről derült ki, hogy nincs az ingatlanban vezetékes víz – vagyis az iskolák 16 százalékában a diákok udvari vagy utcai kutakból nyert vízzel moshatnak kezet.

Ennél jóval több épületben nincs csatornázás: az ingatlanok 43 százalékáról derült ki, hogy nincsenek rákötve a csatornahálózatra.

A földgáz pedig a jelek szerint egyenesen luxusnak számít: az iskoláknak otthont adó ingatlanok 63 százalékában nincs gáz.

Ami persze jelentheti azt is, hogy távhőszolgáltató biztosítja a fűtést – de az elmaradottabb területeken azt is, hogy fával vagy szénnel fűtenek.

Azt is megvizsgálták, milyen állapotban vannak az ingatlanok, milyen mértékben újították fel őket, illetve szorulnak felújításra.

Ebbe az adatbázisba már valamivel több, 13 596 épület adatait töltötték föl.

Mint kiderült, 3134 felújítatlan iskolaépület van, amely esetében nincs is tervben a felújítás.

388-at éppen felújítanak, 3008-at csak részben újítottak fel, 1344 nem szorul felújításra, 5722-t pedig már korábban felújítottak.

Ilyen körülmények között egyenesen felüdítő hír, hogy a Kolozs megyei önkormányzat nemrég közzé tett beszámolója szerint az erdélyi megye az első, ahol egyetlen iskolában sem kell már udvar végi pottyantós vécére járniuk a gyerekeknek.

Bár ez vélhetően mérsékelten vigasztalja azokat a diákokat, akiknek az iskolájában még vezetékes víz sincs.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Krónika

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

// még több főtér.ro