A petíciót, amellyel a nép ügyvédjéhez fordultak, Borboly Csaba nyújtotta be.
Több mint 13 ezer Hargita megyei polgár panaszolta be a romániai környezetvédelmi minisztériumot a nép ügyvédjénél (magyarul: ombudsman) a nagyvad-populációk szabályozásának elmulasztása miatt - írja az MTI.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerdán nyújtotta be az ombudsman hivatalához a petíció szövegét és az aláírásokat. Erről a tanácselnök is beszámolt a Facebook-oldalán közölt videóban:
Az aláírók között többen is vannak, akiket medvetámadás ért az elmúlt hónapokban. A panasztevők úgy vélik, hogy a környezetvédelmi minisztérium megsértette az élethez és a testi, szellemi épséghez, valamint az egészségük megőrzéséhez fűződő alkotmányos jogukat azzal, hogy 2016-ban és 2017-ben nem szabályozta a nagytestű ragadozók populációit.
Amint a petícióban leírják, a túlszaporodott ragadozók – elsősorban a medvék – napi rendszerességgel veszélyeztetik az emberek testi épségét, gazdaságaikat. A petíció a 2016-os évre és a 2017-es év első félévére vonatkozó adatokat is közöl. Ezek szerint 2016-ban 13 személy, 2017. június végéig pedig kilenc (azóta pedig további öt) személy sérült meg Hargita megyében medvetámadás következtében. Tavaly 43 szarvasmarhát, 56 juhot és kecskét, 62 méhkaptárt és két lovat pusztítottak el, és 49 hektár mezőgazdasági területet károsítottak a vadállatok a megyében. Az idei első félév veszteségmérlege: 28 szarvasmarha, 146 juh és kecske, 38 méhkaptár, egy ló, és öt hektár szántóföld termése.
A közölt adatokból kiderül: elsősorban a medvék jelentenek veszélyt a lakosságra és a gazdaságokra. A tavalyi 176 támadás közül 122 a medvék, húsz a farkasok, 21 a vaddisznók és a szarvasok, 13 pedig egyéb állatok számlájára írható. Az idei első félévben történt 82 támadás közül 58 esetben támadott medve.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.